A német kormány szeretné elkerülni Oroszország kilépését az Európa Tanácsból

Külföld, 2019.01.15

Fontos lenne elkerülni, hogy Oroszország kilépjen az Európa Tanácsból (ET) a felek között évek óta fennálló konfliktus miatt - hangsúlyozta a német külügyminiszter kedden Strasbourgban.

"Világos, hogy nehéz időszak ez az Európa Tanács számára, aggodalomra ad okot Oroszország további távolodása" - jelentette ki Heiko Maas, miután Thorbjorn Jaglanddal, a páneurópai szervezet főtitkárával egyeztetett.

"Oroszország Európa része, tehát az Európa Tanácshoz tartozik. A két félnek dolgoznia kell azon, hogy elkerüljék a kilépést" - fogalmazott.

Kiemelte, a berlini kormány kész aktívan hozzájárulni a konfliktus megoldásához, és ő maga is tárgyalni fog erről a héten orosz kollégájával, Szergej Lavrovval.

Oroszország 2017-ben bejelentette, hogy felfüggeszti az Európa Tanácsnak szánt befizetéseit, és az ET égisze alá tartozó Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) ítéleteit sem fogja elismerni, amíg nem állítják helyre az orosz delegáció jogait a szervezet parlamenti közgyűlésében.

Miután Oroszország 2014-ben illegálisan elcsatolta az Ukrajnához tartozó Krím félszigetet, az Európa Tanács megvonta a szavazati jogot a parlamenti közgyűlésbe delegált orosz képviselőktől, illetve megfosztotta őket a választási megfigyelő misszióiban való részvétel lehetőségétől. Az orosz küldöttség ezen korlátozások miatt felfüggesztette tevékenységét a testület munkájában.

A strasbourgi székhelyű Európa Tanácsot 1949-ben hozták létre azzal a céllal, hogy emelje a kontinens országaiban a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok tiszteletben tartásának színvonalát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!