A németek nem támogatják a védelmi kiadások növelését

Külföld, 2018.07.11

A németek többsége nem ért egyet azzal, hogy Németországnak a bruttó hazai termék (GDP) 1,5 százalékánál többre kellene emelnie védelmi kiadásai mértékét - ismerteti a dpa német hírügynökség megrendelésére a YouGov közvélemény-kutató cég által készített felmérés eredményét a Die Welt című konzervatív német lap szerdai száma.

A relatív többséget azok alkotják - 36 százalék mondta ezt -, akik szerint a 1,5 százalék is túl sok. Rajtuk kívül 24 százalék úgy véli, hogy ez pont elég. Csak 15 százalék volt azon az állásponton a felmérés idején, hogy Németországnak ennél többet kell honvédelemre költenie.

A felmérés a szerdán kezdődő brüsszeli NATO-csúcs alkalmából készült. Az észak-atlanti szövetség tagállamai 2014-es walesi csúcsértekezletükön azt vállalták, hogy katonai kiadásaik 2024-re megközelítik majd GDP-jük 2 százalékát. Németország az azóta eltelt négy évben 1,18 százalékról 1,24 százalékra növelte GDP-arányos védelmi kiadásait. A jövő évi költségvetési tervezetben 42,9 milliárd euró szerepel erre a célra. A múlt héten kiszivárgott egyik tanulmány szerint ennek körülbelül a kétszeresére lenne szükség 2024-ben a NATO-vállalás teljesítéséhez.

Donald Trump amerikai elnök többször élesen bírálta európai szövetségeseit, s kiemelten Németországot, mert úgy véli, nem költenek eleget a védelemre. A NATO-tagok összes védelmi kiadásának több mint kétharmadát az amerikai költések teszik ki. Már a korábbi amerikai kormányok is szorgalmazták, hogy Európa növelje hozzájárulását a szövetség kollektív védelméhez.

A felmérésben erről a kötelezettségvállalásról is megkérdezték az embereket. A relatív többség, 40 százalék szerint ezt a célt fel kellene adni, 35 százalék szerint ki kell tartani a kétszázalékos cél mellett, 25 százalék pedig nem tudott véleményt alkotni a kérdésben.

A megkérdezettek relatív többsége, 42 százalék a még Németországban lévő 35 ezer amerikai katona kivonását is támogatná, 37 százalék viszont ellenzi. 21 százalék nem foglalt állást a kérdésben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!