A nemzetközi politika kérdéseiről egyeztetett Ferenc pápa az amerikai alelnökkel

Külföld, 2020.01.24

A nemzetközi politika kérdéseiről egyeztetett Ferenc pápa Mike Pence amerikai alelnökkel a Vatikánban pénteken.

Hírügynökségi értesülések szerint Ferenc pápa és Mike Pence egy órás megbeszélésén szó volt a több mint 71 milliós amerikai katolikus közösségről, mely jelentős súllyal bír a közeledő amerikai elnökválasztások kapcsán is. Mike Pence az újságírók előtt külön is hangsúlyozta, hogy hitét aktívan gyakorló katolikus családból származik. Elemzők megjegyezték, hogy Mike Pence vatikáni látogatása egybeesik azzal az abortuszellenes megmozdulással Washingtonban, amelyen - első amerikai elnökként - Donald Trump is részt vesz.

Mike Pence a vatikáni diplomáciát vezető Pietro Parolin szentszéki államtitkárral is tárgyalt. Sajtóértesülések szerint szó volt a Vatikán Állam és Kína közötti fokozatos közeledésről is. Tajvan elnöke január 22-én levélben figyelmeztette Ferenc pápát a Kínában a vallási kisebbségekkel szembeni üldözésről. Több mint kétszáz távol-keleti katolikus püspök szintén levélben bírálta, hogy Ferenc pápa nem határolódott el a Hong Kong-i tüntetőkkel szembeni kínai fellépéstől.

Mike Pence a Vatikánból az olasz államfői palotába ment, ahol Sergio Mattarella köztársasági elnökkel és Luigi Di Maio külügyminiszterrel tárgyal. Később Giuseppe Conte olasz kormányfővel találkozik. Az amerikai alelnök és az olasz kormányfő többek között a líbiai helyzet, az Irakban állomásozó olasz kontingens, az olaszországi amerikai katonai támaszpontok, valamint a Selyemút-megállapodás kérdéséről egyeztet. A megállapodást Róma, tavaly márciusban, az Európai Unióban elsőként írta alá Pekinggel.

Conte péntek este a szintén Rómába érkezett iraki elnököt, Barhám Szalehet fogadja. Az iraki elnököt Ferenc pápa szombaton fogadja a Vatikánban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!