A román elnök nemzeti összefogást sürget a helyreállítási terv végrehajtásához

Külföld, 2021.05.28

Pártérdekeken felülemelkedő nemzeti összefogást sürgetett Klaus Iohannis román államfő a 29,2 milliárd euró keretösszegű nemzeti helyreállítási és ellenállóképességi terv (PNRR) végrehajtásához, amely által Románia szerinte arra kapott esélyt, hogy új fejlődési szakaszba lépjen.

Iohannis pénteki sajtónyilatkozatában beszélt erről, miután bejelentette, hogy kihirdette az - uniós tagországi hozzájárulások növelését és az európai helyreállítási alap létrehozását előirányzó - európai sajátforrás-rendelet romániai ratifikálásáról szóló törvényt.

A román elnök szerint nem a világjárvány előtti állapotokat kell helyreállítani, hanem a pandémia utáni Romániát felépíteni, amelyben jelentős fejlesztések kezdődnek a közlekedési és egészségügyi infrastruktúra terén, korszerűsítik és biztonságossá teszik az iskolákat, digitalizálják a közigazgatást, és gondoskodnak a környezet védelméről.

Minderre jelentős összegeket fordíthat Románia a koronavírus-járvány okozta válság következményeinek felszámolását, a tagországok ellenálló képességének növelését célzó európai uniós alapból, de be kell fejeznie 2026-ig a nemzeti PNRR-ben szereplő projekteket ahhoz, hogy azokat a helyreállítási alapból lehessen finanszírozni.

Iohannis szerint ez csak úgy lehetséges, ha a romániai politikustársadalom felülemelkedik a szűk látókörű választási logikán, szolidárisan és felelősen viszonyul az ügyhöz, és minden erejével segíti a terv végrehajtását. Az elnök elsősorban a kormány tagjaihoz és a polgármesterekhez intézett felhívást: ne vesztegessék az időt, készüljenek fel arra, hogy azonnal el tudják kezdeni a fejlesztési projektek megvalósítását, amint megjön a PNRR-re a jóváhagyás az Európai Bizottságtól.

Romániában két hónapig belpolitikai csatározások hátráltatták az európai sajátforrás-rendelet ratifikálását: az ellenzéki szociáldemokraták (PSD) ugyanis azzal vádolták a jobbközép koalíciós kormányt, hogy saját holdudvarának helyzetbe hozására akarja felhasználni az uniós forrásokat, amelyek elosztásából (a PNRR kialakításából) az ellenzéket kizárta, holott kormányzati ciklusokon átívelő fejlesztésekről van szó.

A PSD csak azzal a feltétellel volt hajlandó a ratifikáláshoz szükséges kétharmados többséget biztosítani, ha a kormány előzőleg bemutatja a parlamentben a PNRR-t. A törvényhozás csütörtökön végül megszavazta a sajátforrás-rendelet ratifikálását, de a PSD bejelentette, hogy a PNRR-t kudarcnak tartja, ezért júniusban bizalmatlansági indítvánnyal próbálja megbuktatni a kormányt.

A román kormány az erre megszabott határidő utolsó napján, május 31-én terjeszti be az Európai Bizottsághoz az uniós források igénybevételének módját részletező nemzeti helyreállítási és ellenállóképességi tervet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!