A román kormány és a járványügyi intézkedések ellen tüntettek Bukarestben

Külföld, 2021.10.02

A Florin Citu vezette román kormány és a kabinet járványügyi intézkedései ellen rendezett tüntetést szombaton Bukarestben több nacionalista szervezet, köztük a 2020 decemberében parlamenti képviseletet szerzett Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és az úzvölgyi temetőgyalázásról elhíresült Nemzet Útja (Calea Neamului) egyesület.

Az AUR eredetileg az Egyetem térre, a Nemzet Útja pedig a kormány székháza elé hívta szimpatizánsait. A délután folyamán mindkét helyszínen több ezren gyűltek össze, megbénítva a forgalmat a belvárosban, majd néhány óra múlva az Egyetem téri tüntetők is átvonultak a kormány székháza elé, ahol a román média becslése szerint este már mintegy 15 ezren gyűltek össze.

A demonstráció résztvevői - egyesek közülük népviseletben - román nemzeti színű zászlókat lengettek, ortodox szentképeket és kereszteket emeltek a magasba és főleg a koronavírus elleni oltás "kötelezővé tétele", illetve a védettségi igazolvány bevezetése ellen tiltakoztak. Transzparenseiken "Védettségi igazolás nélküli szabadságot", "Tartsátok be az alkotmányt", "Az áruló kormány rabszolgává akar tenni", "Máramarosban mi pálinkával oltjuk be magunkat" "Istenben hiszek, nem a Covidban" feliratokat lehetett olvasni.

Mihai Tarnaveanu, a Nemzet Útja egyesület elnöke szerint az idegen elnyomás elleni tüntetésről van szó, a Covid-útlevél bevezetése és az oltás felvételének kikényszerítését célzó hatósági nyomás és megaláztatás miatt tiltakoznak.

Claudiu Tarziu szenátor, az AUR társelnöke a demonstrációról tudósító újságírók előtt kijelentette: a Citu-kabinetet le kell váltani, véget kell vetni a megkülönböztető, a románokat egymás ellen és a "nemzeti (ortodox) egyház" ellen uszító politikának.

George Simion parlamenti képviselő, az AUR másik társelnöke arra hivatkozott, hogy a járványügyi intézkedések ürügyén alkotmányellenesen korlátozzák a gyülekezési szabadságot. Szerinte a kormány ellen is tüntethet több ezer ember, ha a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ötezer résztvevővel rendezhetett kongresszust.

Simion ellen már a demonstráció előtt bűnvádi feljelentést tett Alexandru Muraru, a román kormány antiszemitizmus és idegengyűlölet elleni küzdelemért felelős különmegbízottja, amiért az AUR társelnöke Citu-nak Hitler-bajuszt festve hirdette Facebook-oldalán a szombati megmozdulást.

A csendőrség nagy erőkkel vonult ki, de nem próbálta feloszlatni a demonstrációt. Az esti órákig komolyabb incidensről nem érkezett jelentés.

Romániában a hatályos járványügyi rendelkezések szerint tüntetéseket legfeljebb száz résztvevővel szabad szervezni, a megmozdulásokon pedig kizárólag olyanok vehetnek részt, akik be vannak oltva koronavírus ellen, vagy már átestek a betegségen.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!