A román kormánynak nem sikerült leváltania Györke Zoltánt, Kolozs megye alprefektusát

Külföld, 2019.03.13

A román kormánynak egyelőre nem sikerült leváltania tisztségéből Györke Zoltánt, Kolozs megye alprefektusát. A Kolozs megyei törvényszék felfüggesztette annak a kormányhatározatnak és miniszterelnöki rendeletnek a hatályát, amelyek az alprefektus leváltásáról és áthelyezéséről rendelkeztek - közölte a bíróságok portálja.

Györke Zoltánt február 8-án mentette fel tisztségéből és alacsonyabb rangú tisztségbe (kormányzati inspektorrá) minősítette át a Dancila-kormány. A magas rangú hivatalnok megtámadta a bíróságon a személyéről szóló két döntést, és elérte ezek felfüggesztését mindaddig, amíg érdemben le nem tárgyalja ügyét a bíróság.

Györke Zoltán az MTI-nek elmondta: a keddi bírósági határozat ismeretében szerdán már vissza is tért a prefektusi hivatalba, ahol azonban egyelőre nem láthatta el korábbi munkaköreit, mert időközben más alprefektust neveztek ki a helyére.

A közigazgatási doktorátussal is rendelkező Györke Zoltán 2008-ban versenyvizsgával foglalta el véglegesen az elvileg politikától független Kolozs megyei alprefektusi tisztséget, melyet 2009-ig töltött be. Ekkor kormányzati inspektori állásba helyezték át, de miután ezt Victor Ponta kormánya megszüntette, beperelte a kabinetet, és a bíróság pedig jogerősen visszahelyezte a Kolozs megyei alprefektusi tisztségbe. 2015 nyarától foglalta el ismét a visszaperelt tisztséget.

Hozzátette: azért tekint bizakodva a mostani pereskedésre is, mert míg az országban tisztségben levő prefektusok és alprefektusok túlnyomó többsége ideiglenes kinevezéssel látja el a teendőit, ő végleges kinevezéssel rendelkezik, amit a 2015-ös jogerős bírósági ítélet egyszer már megerősített. Megjegyezte: törvényesen csak abban az esetben lenne elmozdítható a tisztségéből, ha kifogás merülne fel a munkájával kapcsolatban. Ilyenről azonban szerinte nincsen szó, legutóbb kiválóra minősítették munkáját.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!