A román szociáldemokrata kormányfő is részt akar venni a jobboldali elnök által kiírt népszavazáson

Külföld, 2019.05.22

Viorica Dancila román miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy ő is leadja voksát a kormányát élesen bíráló Klaus Iohannis jobboldali államfő által igazságügyi témákban kiírt vasárnapi népszavazáson.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöki tisztségét is betöltő politikus magyarázatképpen leszögezte: mindig is támogatta a jogállamiságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét. A miniszterelnök állásfoglalása azért meglepő, mert a PSD bírálta Iohannist a népszavazás miatt. Szerintük az elnök csak azért szervezte a referendumot a vasárnapi európai parlamenti (EP-) választás időpontjára, hogy beavatkozhasson a kampányba és saját volt pártját (a jobboldali Nemzeti Liberális Pártot) segítse.

Bár a PSD nem tett közzé bojkottfelhívást, Liviu Dragnea pártelnök és a többi PSD-politikus nyilatkozataiból arra lehetett következtetni: azt remélik, hogy a népszavazás nem éri el a 30 százalékos érvényességi küszöböt. A kisebbik kormánypárt, a liberális ALDE nyíltan arra bíztatja híveit, hogy vasárnap csak az EP-szavazólapot vegyék át, a referendumon ne adják le voksukat.

Arra az újságírói kérdésre, hogy nem tart-e tisztsége elvesztésétől, Dancila azt mondta: amikor valaki elvállal egy funkciót, tisztában van azzal, hogy eljön az a nap is, amikor távozni fog onnan. Hozzátette: politikai kormányt vezet, így természetesnek tartja, hogy pártja és annak elnöke figyelemmel követi a kormányprogram teljesülését.

A kérdésfelvetés azzal áll összefüggésben, hogy az utóbbi hetekben Dancila több jelét adta annak: függetleníteni próbálja magát a bukaresti kormányt háttérből irányító pártelnöktől, akinek második korrupciós perében várhatóan hétfőn hirdet jogerős ítéletet a legfelsőbb bíróság. Amikor Dragneát kedden az Adevarul hírportál megkérdezte, milyen a viszonya a kormányfővel, a pártelnök sokat sejtetően annyit mondott: egyetlen kormánytagnak sem kellene elfelejtenie, "miért tették oda, ahova tették". Dragnea a 2016. decemberi választási győzelem óta a PSD két miniszterelnökét is lecserélte, amikor nem voltak már hajlandók vakon követni utasításait.

A baloldali kormánykoalícióval éles konfliktusban álló Klaus Iohannis jobboldali államfő április 25-én hozott elnöki rendeletet a népszavazásról. Az elnök referendummal tiltatná meg, hogy Romániában amnesztiában részesülhessenek a korrupciós bűncselekmények elkövetői, vagy sürgősségi kormányrendelettel módosítsák a büntetőjogot.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!