A spanyol kormány megerősítette, hogy mégsem mondja fel a fegyvereladási szerződést Szaúd-Arábiával

Külföld, 2018.09.13

Spanyolország nem mondja fel a Szaúd-Arábiával kötött, több mint 9 millió euró értékű fegyvereladási szerződést - erősítette meg Josep Borrell spanyol külügyminiszter az Onda Cero rádióadónak csütörtökön az El Periódico című katalán napilap értesülését.

Mint mondta, több minisztérium is tanulmányozta a kérdést, és nem találtak szabálytalanságot, ezért úgy döntöttek, hogy tiszteletben tartják a szerződést, amelyet még 2015-ben kötött az előző spanyol kormány.

Arra az újságírói kérdésre, hogy kaptak-e garanciát Szaúd-Arábiától, hogy ezeket a fegyvereket nem használja a civil lakosság ellen, a miniszter úgy válaszolt: precíziós bombákról van szó, amelynek nincsenek "mellékhatásai", míg a mindannyiunk által elítélt tragédiákat kevésbé szofisztikált bombák okozzák.

A spanyol védelmi tárca augusztus közepén jelentette be, hogy felül kívánja vizsgálni a folyamatban lévő fegyvereladásokat, miután augusztus 9-én légitámadás ért egy piacot és egy autóbuszt Jemen északi részén, a húszi lázadók ellenőrizte területen. Az 51 halálos áldozat között 40 gyerek volt.

A spanyol sajtó a múlt héten tényként közölte a védelmi minisztériumra hivatkozva, hogy a kormány úgy döntött: eláll a 400 lézerirányítású precíziós bomba leszállításáról szóló szerződéstől, és visszafizetik a 9,2 millió eurós vételárát.

Az ügy hátterében a média szerint az állhat, hogy veszélybe került öt hadihajó szállításával kapcsolatos 1,8 milliárd euró értékű szerződés is a két ország között, amely miatt a Navantia hajógyár állásukat féltő dolgozói napok óta tüntetnek.

Érdekképviseletük állítja: a korvettek gyártásáról szóló szerződés kulcsfontosságú ahhoz, hogy a vállalat meg tudja tartani hatezer alkalmazottját.

Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet szerint Spanyolország Szaúd-Arábia negyedik legnagyobb fegyver exportőre. 2015 óta összesen 932 millió euró értékben adott el katonai eszközöket Rijád.

A Szaúd-Arábia vezette nemzetközi koalíció szerepét a jemeni polgárháborúban több nemzetközi emberi jogi szervezet elítélte, a Human Rights Watch (HRW) pedig bűnrészességgel vádolta azokat az országokat is, amelyek fegyvereket adnak el Szaúd-Arábiában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!