A tajvani elnök elítélte Pekinget a Tienanmen téri vérengzés elkendőzése miatt

Külföld, 2019.06.04

Elítélte Pekinget a 30 évvel ezelőtti diákmozgalom véres elfojtásának elkendőzése miatt Caj Jing-ven tajvani elnök a Tienanmen téri események harmincadik évfordulója alkalmából a Facebookon közzétett bejegyzésében - jelentette a CNA tajvani hírügynökség.

Caj élesen kritikus üzenetében úgy fogalmazott: egy ország az alapján tekinthető civilizáltnak vagy sem, hogy hogyan bánik a saját lakosságával, és hogyan néz szembe saját hibáival.

A tajvani elnök szerint a világ figyelme a vérengzéssel kapcsolatos tényekre, valamint arra a tendenciára irányul, ahogyan Kína aláássa a hongkongi demokráciát.

A két kérdést Caj azért kapcsolta össze, mert, ahogy írta, az 1989-es diáktüntetések egyik vezetőjét, a száműzetésben élő Feng Cung-töt nem engedték be Hongkongba, ahol az évforduló alkalmából megrendezett gyertyafényes megemlékezésen vett volna részt.

Kiemelte továbbá azt is, hogy a kínai védelmi minisztérium állásfoglalása szerint a kínai kormány helyesen járt el akkor, amikor a hadsereg bevetésével, erőszakos úton vetett véget a demokráciapárti és kormányellenes tüntetéssorozatnak.

Caj szót ejtett arról is, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök az év elején tett nyilatkozatában kifejezte szándékát a Tajvannal való újraegyesülésre, melyet lehetőség szerint tárgyalások útján, békés módon kíván végrehajtani, ugyanakkor nem zárta ki szükség esetén a katonai beavatkozás lehetőségét sem. Caj ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: amíg ő tölti be a sziget elnöki tisztét, Tajvan nem fog engedni a kínai nyomásnak.

Az évforduló alkalmából közzétett üzenetét azzal a felszólítással zárta, hogy az emberek ne feledjék el a Tienanmen téri eseményeket.

Tajvannak 1949 óta saját politikai irányítása van, de Peking az "egy Kína elv" alapján saját területének tekinti.

Kína és Tajvan viszonya többéves közeledés után 2016-ban ismét fagyossá vált azt követően, hogy Caj Jing-ven, a függetlenségpárti Demokratikus Haladó Párt (DPP) jelöltje lett az új tajvani elnök, aki a két ország közötti status quo fenntartása és a sziget önvédelmi képességeinek erősítése mellett kötelezte el magát. A szigeten jövő januárban esedékes a következő elnökválasztás.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!