A török hadsereg újabb egy évig folytathatja szíriai és iraki műveleteit

Külföld, 2019.10.08

A török parlament újabb egy évvel meghosszabbította kedden a török hadsereg szíriai és iraki műveleteire adott mandátumot, így nyitva hagyta az utat a küszöbönálló, ezúttal az észak-szíriai kurd fegyveres koalíció ellen indítandó katonai beavatkozás előtt.

A felhatalmazást 2014 óta minden évben elfogadják a képviselők. A mostani javaslat volt a második, amelyet - a végrehajtó elnöki rendszer tavaly július 9-ei életbe lépését követően - Recep Tayyip Erdogan török államfő nyújtott be a törvényhozásnak, így a felhatalmazás is őt illeti meg.

Az újabb mandátummal a hadsereg 2020. október 30-ig folytathat offenzívát Szíriában és Irakban.

A parlamenti pártok közül csak a második legnagyobb ellenzéki tömörülés, a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) szavazott a törvény ellen, a többi négy párt képviselői támogatták.

Törökország Eufráteszi Pajzs fedőnéven először 2016 augusztusában indított hadműveletet Szíriában. Ennek keretében megtisztította északon az Azáz, Dzserablúsz, el-Báb városok alkotta háromszöget az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettől, valamint az általa szintén terrorszervezetnek tartott szíriai kurd milíciától, a Népvédelmi Egységektől (YPG).

Az YPG alkotja ugyanakkor a gerincét annak a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd fegyveres koalíciónak, amely az Egyesült Államok legszorosabb helyi szövetségese az Iszlám Állam elleni harcban. Ankara ezzel szemben úgy véli, hogy az YPG biztonsági fenyegetést jelent, mert szerinte a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadárjainak szíriai szövetségese.

A török hadsereg 2018. január 20-án Olajág fedőnéven egy második nagyszabású offenzívába kezdett az YPG egyik különálló, Szíria északnyugati csücskében található területe, Afrín körzet ellen, és azt is ellenőrzése alá vonta.

Mindazonáltal a törökországi kurd kisebbség függetlenségét követelő PKK főhadiszállása nem Délkelet-Törökországban, hanem az észak-iraki hegyekben van. A török légierő gyakran mér csapást a lázadók ottani célpontjaira.

Ankara a harmadik katonai beavatkozást - amelyet a török sajtó Erdogan egyik félmondatából kiindulva a Béke Forrása (Baris Pinari) hadműveletnek nevezett el - Északkelet-Szíriában, az Eufrátesz folyótól keletre akarja végrehajtani az SDF ellen, ahol a kurd fegyveres koalíció mintegy 480 kilométer hosszan tartja fennhatósága alatt a határ szíriai oldalát.

Erdogan a közelmúltban többször és egyre világosabban jelezte: Törökország elégedetlen az Egyesült Államokkal az SDF területein közösen tervezett biztonsági övezet kialakításának előrehaladtával, a jelenlegi amerikai-török járőrtevékenység időhúzás, Ankara biztonsági okokból rövid időn belül saját hadműveletet indít a térségben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!