A Trump által támogatott jelöltek egy része győzni tudott az eddigi republikánus előválasztásokon

Külföld, 2022.05.23

Az Egyesült Államokban számos tagállamban lesznek republikánus párti előválasztások május 24-én, kedden. Az előválasztási folyamat azonban már hetekkel ezelőtt megkezdődött, és néhány államban már eldőlt: a Donald Trump korábbi amerikai elnök által támogatott politikus nyerte el a Republikánus Párt jelöltségét.

Ohio államban J. D. Vance író és kockázatitőke-befektető nyerte meg a republikánusok szenátusi előválasztását május 3-án. A The Wall Street Journal (WSJ) című napilap szerint a 37 éves Vance korábban még élesen bírálta Trumpot, ám később irányt váltott, és nagyon sokat dolgozott, hogy végül megkapja a volt elnök támogatását, mivel több jelölt is versengett Donald Trump kegyeiért. A korábbi elnök végül úgy nyilatkozott: szerinte Vance-nek van a legnagyobb esélye, hogy legyőzze Tim Ryan képviselőt, a Demokrata Párt szenátor-jelöltjét. Vance végül a voksok 32,2 százalékával nyerte a republikánus előválasztást.

Ohio államban kormányzót is választanak, amelynek republikánus előválasztását a hivatalban lévő Mike DeWine nyerte a Trumphoz húzó Jim Renaccivel szemben, viszont abban a versenyben a korábbi elnök nem nevezte meg, hogy ki a favoritja.

Nyugat-Virginiában a Donald Trump által támogatott Alex Mooney szövetségi kongresszusi képviselő-jelöltnek sikerült megszereznie a Republikánus Párt jelöltségét David McKinleyvel szemben a washingtoni szövetségi képviselőház novemberben megüresedő helyéért május 10-én, kedden.

Georgia államban a Fox News legfrissebb felmérése szerint a republikánus előválasztásokon résztvevők 60 százaléka Brian Kemp hivatalban lévő kormányzóra, míg alig 28 százaléka David Perdue korábbi georgiai republikánus szenátorra szavazna, annak ellenére, hogy utóbbit Donald Trump hivatalosan is támogatta. Brian Kemp mellé azonban felsorakozott számos korábbi és jelenlegi republikánus kormányzó: Chris Christie (New Jersey), Doug Ducey (Arizona) és Pete Ricketts (Nebraska) is. Mike Pence korábbi amerikai alelnök és korábbi indianai kormányzó hétfőn este személyesen is kampányol Kemp kormányzó mellett. Pence már korábban szembefordult Trumppal.

Georgia államban a megüresedő szenátusi helyért versengő hat republikánus politikus közül várhatóan a Trump által támogatott afroamerikai Herschel Walker lesz a befutó. Walker korábban profi amerikaifoci-játékos volt.

Georgia állam mellett kedden Alabama és Arkansas államban is előválasztást tartanak a kongresszusi képviselői és szenátori helyekért, valamint más politikai posztokért induló republikánus jelöltek között. Texasban pedig második fordulót tartanak olyan republikánus előválasztások nyomán, amelyekben március 1-jén nem sikerült döntést hozni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!