A kínai parlament elnöke szerint a hongkongi lokálpatriotizmus nem vezethet függetlenedéshez

Külföld, 2016.05.19

A lokálpatriotizmus érthető és helyes, de nem alapulhat rá Hongkong elszakadásának, függetlenedésének a gondolata - fejtette ki Csang Tö-csiang kínai házelnök hongkongi ellenzéki képviselőkkel találkozva a különleges közigazgatási övezetben.

Csang csütörtöki helyi médiajelentések szerint azt is megállapította, elkerülhetetlen, hogy az "egy ország, két társadalmi rendszer" elveinek gyakorlati alkalmazása közben ne keletkezzenek problémák, de meggyőződését fejezte ki, hogy azokat "bölcsességgel" meg lehet oldani.

Az egyre erősödő lokálpatriotizmusról úgy foglalt állást, hogy természetesnek tartja, hogy az emberek szenvedélyesen viszonyulnak szűkebb hazájukhoz. Van azonban egy "szűk kisebbség", amely nem fogadja el az "egy országot" és a központi kormány fennhatóságát - tette hozzá. Mi több - jegyezte meg -, a függetlenség transzparenseit emelik magasba. Ennek viszont már nincs köze a lokálpatriotizmushoz, e mögött Hongkong elszakításának a szándéka húzódik meg - hangoztatta.

Csang, aki a legfelsőbb vezetői szinten a hongkongi és makaói ügyeket is felügyeli, megjegyezte, hogy a hongkongiak józan ítélőképessége elegendő annak megállapítására, hogy mennyire válna előnyükre a függetlenség irányába továbbhaladni, illetve ez mekkora csapást jelentene a városra.

A politikus mindazonáltal megjegyezte, hogy a honkongi társadalom pluralista, ezért megférnek egymás mellett a különböző, akár egymásnak ellentmondó vélemények is. Azt is kifejezte, hogy Pekingnek nem áll szándékában az "egy ország egy rendszer" irányába haladni vagy a várost "szárazföldiesíteni".

Utalt arra is, hogy Peking meg kívánja hallgatni a legkülönbözőbb véleményeket és javaslatokat; hajlandó különböző kommunikációs csatornákon véleményt cserélni Hongkong érdekeit szem előtt tartva.

"Az elhúzódó civakodás nem fogja Hongkong javát szolgálni, az csupán hátrányosan befolyásolhatja a gazdaságot" - állapította meg Csang javasolva, hogy a hongkongiak összpontosítsanak jobban gazdaságuk fejlesztésére. Azt is hozzátette, hogy a város olyan különleges adottságokkal rendelkezik, amelyek miatt egyetlen másik kínai város sem léphet "Hongkong helyébe".

A hongkongi ellenzéki képviselők közül a Polgári Párt részéről Alan Leong nem értékelte borúlátóan a helyzetet. Mint fogalmazott, nem zavarta, hogy Csang egyes kérdésekre nem adott egyértelmű feleletet. Mint a South China Morning Post című lapban fogalmazott, ezt kezdetnek tekinti, s látja esélyét annak, hogy a jövőben ebből a párbeszédből valami "jó sülhet ki". A beszámolók szerint a megbeszélésen nem voltak komoly ütközések, emelt hang, egyedül a jelenlegi kormányzó, Leung Csun-jing tördelte a kezeit attól tartva, hogy kicsúszik a mederből és kontrollálhatatlanná válik a diskurzus.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!