A szerb elnök pártja elsöprő győzelmet aratott a belgrádi önkormányzati választáson

Külföld, 2018.03.05

Elsöprő győzelmet aratott a vasárnapi belgrádi önkormányzati választáson az Aleksandar Vucic köztársasági elnök vezette Szerb Haladó Párt (SNS), amely az előzetes eredmények alapján a voksok mintegy 45,6 százalékát szerezte meg.

Ez azt jelenti, hogy az SNS-nek 64 politikusa lesz a 110 tagú városi képviselő-testületben.

A jobbközép párt mellett további három jelöltlista jutott be a városvezetésbe. A Belgrádot 2008 és 2013 között vezető, balközép Dragan Djilas vezette listának 26 jelöltje, a független Aleksandar Sapic egykori olimpiai ezüst- és bronzérmes vízilabdázó listájának 11, míg az országos szinten az SNS-szel koalícióban kormányzó Szerbiai Szocialista Pártnak 9 politikusa ülhet a következő négy évben a képviselő-testületben.

A választáson 24 listán összesen 1554 jelölt indult, 20 lista nem érte el a bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt. Ez azt is jelenti, hogy számos olyan párt, amely korábban komoly szereplője volt a fővárosi és az országos politikának, valószínűleg eltűnik a közeljövőben. Elemzők szerint a voksolás legnagyobb vesztese a balközép Demokrata Párt, amely a diktátornak is nevezett Slobodan Milosevic bukása után 12 éven át vezette az országot és a fővárost.

Aleksandar Vucic pártelnök vasárnap este, miután bejelentette győzelmét, közölte: még folynak az egyeztetések arról, hogy a győztes listáról kit jelölnek polgármesternek, a jelölt nevét körülbelül ötven nap múlva közlik.

A Vajdasági Magyar Szövetség belgrádi szervezetének elnöke az SNS listáján szerepelt a fővárosi választáson, így ő is bekerült a belgrádi vezetésbe. A sajtónak elmondta: a tervek szerint kezdeményezni fogja, hogy egész alakos szobrot emeljenek Hunyadi Jánosnak az egykori nándorfehérvári várban, a Kalemegdanon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!