A szerb kormány a parlament feloszlatására kérte fel az elnököt

Külföld, 2016.03.03

A szerb kormány csütörtökön felkérte Tomislav Nikolic köztársasági elnököt, hogy oszlassa fel a parlamentet, és írjon ki előre hozott választásokat.

Az Aleksandar Vucic kormányfő aláírásával ellátott kérvény indoklása szerint a kormánynak teljes mandátumra van szüksége ahhoz, hogy befejezze a megkezdett reformokat, az állampolgárok számára európai életszínvonalat biztosítson, és Szerbiát az Európai Unió kapujáig vezesse.

A dokumentumban továbbá az is olvasható, hogy a kormány csaknem kétéves működése alatt a szigorú gazdasági reformintézkedéseknek köszönhetően az ország kilábalt a válságból, és megkezdte az európai uniós csatlakozási tárgyalásokat is, így most Szerbia politikailag és gazdaságilag is stabil.

Az államfőnek 72 órája van arra, hogy elfogadja a kormány kérését, majd előre hozott parlamenti választást írjon ki, vagy pedig visszautasítsa a javaslatot. Ez utóbbi nem valószínű, Tomislav Nikolic ugyanis államfővé választása előtt annak a Szerb Haladó Pártnak az elnöke volt, amelyet most Aleksandar Vucic miniszterelnök vezet, s noha voltak összetűzéseik, szövetségesek maradtak, az elnök eddig mindig támogatta a kormányfő javaslatait.

A kormányfő kedden egy televíziós interjúban jelentette be, hogy írásbeli indoklás mellett csütörtökön kezdeményezi a parlament feloszlatását, a választásokat pedig valószínűleg április 24-re írják ki. Előreláthatólag ugyanazon a napon vajdasági tartományi és önkormányzati választásokat is rendeznek.

A tartományi voksolás időpontját Pásztor István, a vajdasági képviselőház elnöke március 22-én jelenti be, előtte viszont a belgrádi parlament házelnökével is egyeztet, az önkormányzati választások meghirdetéséért ugyanis ő felel.

Az új összetételű parlament megválasztásáig a törvényhozást csak háborús vagy más rendkívüli esetben lehet összehívni. Az újonnan megválasztott képviselők várhatóan június elején foglalhatják el széküket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!