Áder János részvétét fejezte ki a moszkvai kényszerleszállás áldozatai hozzátartozóinak

Külföld, 2019.05.06

Magyarország minden polgára nevében őszinte részvétét fejezte ki Áder János köztársasági elnök a vasárnapi, moszkvai repülőgép-szerencsétlenségben elhunytak rokonainak, hozzátartozóinak a Vlagyimir Putyin orosz elnöknek küldött részvéttáviratában.

"Mély megrendüléssel értesültem arról a Moszkvában tegnap történt súlyos repülőgép-szerencsétlenségről, amelynek következtében számosan életüket vesztették" - olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal által az MTI-hez eljuttatott részvéttáviratban.

Áder János az egész magyar nép nevében őszinte részvétét fejezte ki az áldozatok rokonainak, hozzátartozóinak. Osztozunk fájdalmukban, és szívből együttérzünk a sebesültekkel és a traumát átélt utasokkal is, akiknek mielőbbi teljes testi és lelki felgyógyulást kívánunk - írta az államfő. Hozzátette: "lélekben mi is ott állunk Oroszország népe mellett".

Az Aeroflot SSJ-100-as utasszállító gépének vasárnapi, moszkvai kényszerleszállása során negyvenegy ember halt meg. Az SSJ-100-as repülőgép 78 főnyi utassal és személyzettel a fedélzetén hajtott végre kényszerleszállást a seremetyjevói repülőtéren vasárnap délután. A szerencsétlenséget 37-en élték túl.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!