Adevarul: büntetésük lerövidítését remélve zsúfolt börtönökbe kérik áthelyezésüket a romániai elítéltek

Külföld, 2019.03.08

Valósággal menekülnek a korszerűsített ítéletvégrehajtó intézményektől a romániai elítéltek, akik büntetésük lerövidítésének reményében az egészségtelen és zsúfolt börtönöket részesítik előnyben - írta pénteken az Adevarul hírportál.

A "börtönturizmusnak" nevezett jelenséget az elítéltek idő előtti szabadulását lehetővé tevő törvény "perverz" következményeként mutatja be a lap. A 2017-ben hatályba lépett jogszabállyal ugyanis Románia az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elmarasztalása nyomán igyekezett kárpótlási rendszert kidolgozni az emberi jogaik megsértésére panaszkodó elítéltek számára, de a jogszabály olyan "jól sikerült", hogy az elítéltek számára üzletté vált az emberi jogaikról való lemondás, büntetésük lerövidítése érdekében.

Az Adevarul riportja szerint jelenséggé vált, hogy az ország korszerűsített börtöneiben - mint amilyen az aradi, giurgiui, bákói vagy a szamosújvári - mindig vannak szabad helyek, mert az ott raboskodó elítéltek mindent elkövetnek, hogy a túlzsúfolt börtönökbe helyezzék át őket. A törvény elvileg nem teszi azt lehetővé, hogy a rabok maguk válasszák meg a börtönt, de nem telt el sok idő, amíg megtalálták a jogi kiskaput az előírások megkerülésére.

A megoldás az, hogy mondvacsinált pereket indítanak azokban az országrészekben, ahol bíróságra kell járniuk. Ezzel magyarázható, hogy a giurgiui börtön 81 százalékos helykihasználtsággal működik, vagyis 281 elítélt számára lenne még helye, miközben már 1200 rabjuk kérte onnan áthelyezését. Hasonló helyzetben van a norvég alapból felújított, 87 százalékos kihasználtságú aradi börtön, ahonnan 1800 rab menekült el, olyan helyekre, mint a normális befogadó képességét 27 százalékkal túllépő craiovai börtön - írta az Adevarul.

A lap szerint a törvény hatályba lépése óta eltelt másfél évben 14 ezer rab szabadult idő előtt a börtönből, közülük 900 visszaeső azóta ismét rács mögé került.

A törvény minden elítéltnek hat nappal rövidíti le a büntetését minden olyan hónapért, amelyet olyan közös cellában töltött, ahol nem jut legalább négy négyzetméter egy rabra. Azoknak a raboknak is lerövidítik a büntetését, akiket megfosztottak a természetes fénytől, a szabad levegőtől, a minimális higiéniai feltételektől, a WC-használat intimitásától, vagy akiket penészes, beázott, levegőtlen cellákban, rovarok és rágcsálók társaságában tartottak fogva.

A Dacian Ciolos vezette szakértői kormány által 2016-ban kidolgozott tervezetben még csak a helyszűke szerepelt a büntetés lerövidítésének indokaként, amelyre háromnapos jóváírást adtak volna havonként. A tervezetet 2017-ben módosította és fogadta el a szociálliberális parlamenti többség.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!