Afgán konfliktus - Hét embert menekítettek ki Kabulból a német hadsereg első akciójával

Külföld, 2021.08.17

Hét embert sikerült elszállítani repülővel Kabulból a német hadsereg (Bundeswehr) mentési műveletének első, helyi idő szerint hétfői akciójával.

A Bild című lap értesülése szerint jóval több embert, köztük a német nagykövetség 57 dolgozóját és további 88 német állampolgárt kellett volna felvenni a légierő (Luftwaffe) szállítógépének fedélzetére.

Az akár 150 ember szállítására alkalmas Airbus A400M típusú gép azonban csak 30 percre szállhatott le az afgán fővárost elfoglaló tálibok elől menekülőktől zsúfolt repülőtérre, így "csak azokat tudtuk elvinni, akik éppen ott voltak" - mondta a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak kedden Johann Wadephul kereszténydemokrata (CDU) parlamenti képviselő.

Kiemelte: felelőtlenség lett volna több embert kivinni a reptérre, mert nem lehetett tudni, hogy a gép megkapja-e a leszállási engedélyt.

Annegret Kramp-Karrenbauer védelmi miniszter az ARD országos köztelevíziónak elmondta, hogy a "kaotikus" helyzetben nem lehetett több embert a fedélzetre venni.

Fő célját azonban az akció így is elérte: sikerült Kabulba szállítania egy katonai egységet, amely gondoskodik majd arról, hogy a kimenekítendő emberek eljussanak a gépekhez - mondta.

Hozzátette, hogy a szállítógép "nyaktörő landolást" hajtott végre, és a német katonák "zavaros, veszélyes és összetett" helyzetben kezdik el az evakuációt.

Kiemelte, hogy amint lehet, újabb járatokat indítanak Kabulba.

A tálib lázadók vasárnap hatoltak be Kabulba, és elfoglalták az afgán kormányerők által elhagyott kormányzati intézményeket. Asraf Gáni államfő elmenekült az országból, a szélsőséges iszlamisták pedig a főváros csaknem teljes területét ellenőrzésük alá vonták. A nemzetközi repülőtéren amerikai katonai egységek igyekeznek rendet teremteni.

A német kormány tízezer embert próbál kimenekíteni Afganisztánból. A tervek szerint a német állampolgárok és a Bundeswehr helyi segítői mellett a német segélyszervezetek és más civil szervezetek afgán munkatársait is családostól Németországba menekítik. A művelet központja a szomszédos Üzbegisztán fővárosa, Taskent.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!