Alapjogokért Központ: az EU jövőjéről szóló párbeszédben eleve a föderalistáknak "lejt a pálya"

Külföld, 2021.07.01

Az Alapjogokért Központ szerint az Európai Unió jövőjéről szóló párbeszéd kereteinek kialakításában eleve a föderalisták, azaz az Egyesült Európai Államok támogatóinak "lejt a pálya".

Kovács István, a jogi elemző intézet stratégiai igazgatója csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón elmondta: az EU egyszerre több fronton van válságban, és "maga sem tudja eldönteni", hogy gazdasági közösség akar lenni vagy politikai unió.

Az okokra kitérve beszélt a koronavírus-járvány miatti egészségügyi, az annak nyomán kibontakozó gazdasági, illetve politikai, és az eddig "szunnyadó, jelenleg ébredező" migrációs válságról. Ezért - fogalmazott - "nem ördögtől való gondolat az EU megújítása".

Kovács István hangsúlyozta, hogy az unió jövőjéről szóló párbeszédben az erős nemzetállamok közösségének támogatójaként az Alapjogokért Központ is részt vesz, a többi között szakmai anyagok készítésével, egyúttal utalt arra is: szervezetük európai polgári vitacsoport felállítását is tervezi.

A stratégiai igazgató egyebek mellett Orbán Viktor miniszterelnöknek az EU megújítása mikéntjét tárgyaló hét téziséből is idézve azt mondta, hogy az uniós intézményeket behálózza a Soros György által finanszírozott, nyílt társadalmat propagáló NGO-k hálózata, amelyek befolyása most "minden eddiginél erősebb".

Szerint ezzel mindenképpen kezdeni kell valamit, majd a lehetséges megoldások között említette a magyar kormányfő javaslatát, amely egy új testületet hozna létre a tagállami alkotmánybíróságok bevonásával.

Kovács Attila uniós projektvezető szerint az unió jövőjéről szóló vita tétje, hogy az EU a föderalizmus vagy az erős nemzetállamok alkotta közösség irányába indul el. Értékelése szerint a vita keretrendszerét is úgy alakították ki az uniós intézményrendszerek, hogy "eleve lejt a pálya" az Egyesült Európai Államok hívei számára.

Úgy látja, hogy megálljt kell parancsolni az EB törekvéseinek, ugyanis azok háttérbe szorítják a tagállamokat, megbélyegzik a nemzeti érdekeikért kiálló államokat és "lopkodó hatáskörelvonást" hajtanak végre.

A központ uniós projektvezetője kitért arra is, hogy az EU jövőjéről szóló vita irányát nagymértékben meghatározhatja a szeptemberi németországi és a jövő áprilisi franciaországi választások eredménye.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!