Állami lejárató-kampányról publikált cikket a román kormányfő plagizált doktori dolgozatát leleplező újságíró

Külföld, 2022.04.04

Állami lejárató-kampány részleteit ismertette a Pressone.ro portálon hétfőn közölt írásában Emilia Sercan, a Nicolae Ciuca román kormányfő plagizált doktori dolgozatát leleplező újságíró.

Emilia Sercan azzal vádolja a román rendőrséget, hogy egy moldovai portálnak olyan, róla készült, hiányos öltözetű fényképeket juttatott el, amelyeket egy fenyegetés bizonyítékaiként ő maga adott át a rendőrségnek, amikor feljelentést tett a bűncselekményben.

Emilia Sercan január közepén közölte, hogy a miniszterelnök 2003-ban leadott, 138 oldalas hadtudományi doktori disszertációjának legalább 42 oldalán plagizált. A Bukaresti Tudományegyetemen oktató oknyomozó újságíró öt olyan forrást - három könyvet és két korábbi doktori dolgozatot - nevezett meg, amelyből szerinte Ciuca idézőjelek és hivatkozás nélkül csaknem ezersornyi szöveget emelt át a doktori disszertációjába.

A leleplezés nyomán a kormányfő a Nemzetvédelmi Egyetem etikai bizottságától kérte doktori disszertációja megvizsgálását. A plágiumügyben azonban a legfőbb ügyészség is nyomozást indított, így az egyetemi vizsgálat el sem kezdődhetett.

A hétfőn román és angol nyelven is közölt terjedelmes írásában Emilia Sercan arról számolt be, hogy a miniszterelnökkel kapcsolatos leleplezése nyomán három fenyegetést kapott, valamennyi ügyben feljelentést tett a rendőrségen.

Mint leírja, a harmadik fenyegetés ismeretlen személytől messenger-üzenetben érkezett február 16-án, és ehhez a vőlegénye által húsz évvel ezelőtt készített, hiányos öltözetű fotóit is csatolták. Mint közölte: képernyőmentéssel azonnal rögzítette a kompromittálónak szánt anyagot, és a bizonyítékokat másnap elektronikus formátumban átadta annak a rendőrnek, aki a korábbi fenyegetései ügyében is nyomozott. Később megdöbbenve állapította meg, hogy a saját képernyőmentéseit közölte egy moldovai portál, amelytől aztán a felvételek átkerültek több tucat felnőtt tartalmat ajánló honlapra.

Az újságíró közölte: azonnal tájékoztatta a történtekről Lucian Bode belügyminisztert, akinek kérésére Benone Matei-jel, a román rendőrség parancsnokával is találkozott. Két nappal később a rendőrparancsnok arról tájékoztatta, hogy vizsgálatuk szerint nem az általa azonosított moldovai portál a fotók közlésének az ősforrása. A fotók már egy nappal korábban megjelentek egy másik moldovai portálon. Ez az állítás azonban hamisnak bizonyult. Amint az oknyomozó újságíró kiderítette: az ősforrásként megjelölt moldovai portálnak módosították a keltezését. A fotók közlése napján a portál olyan híreket is közölt, amelyek csak egy nappal később történtek meg.

Emilia Sercan közölte: három nemzetközi szakcég vizsgálta meg a telefonját, és valamennyi arra a következtetésre jutott, hogy nem történt adatlopás a készülékéből.

Kijelentette: miután három héten keresztül még csak a feljelentése nyomán nyitott bűnügyi dosszié számát sem sikerült megtudnia, levélben a nemzetközi szervezetekhez, a Bukarestbe akkreditált nagykövetekhez, a főügyészhez és Klaus Iohannis államfőhöz fordult. Ez után azonban csak annyi történt, hogy mindenestül eltűnt a világhálóról az a moldovai portál, amelyet a rendőrség ősforrásként jelölt meg. Emilia Sercan ezt követően fordult a leleplezett plagizálásait is közlő Pressone.ro portálhoz hétfőn.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!