Amerikai demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok figyelmeztettek az Irán körüli feszültség veszélyeire

Külföld, 2019.05.19

Az amerikai Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsai figyelmeztettek az Irán körüli feszültség veszélyeire vasárnapi televíziós interjúikban.

Tulsi Gabbard hawaii képviselő és Seth Moulton massachusettsi képviselő az ABC televízió Ez a hét című heti politikai vitaműsorában fejtette ki álláspontját. Mindkét politikusnak vannak katonai tapasztalatai. A 38 éves Gabbard az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadások után a Nemzeti Gárda tagja lett, majd kétszer is teljesített szolgálatot a Közel-Keleten. Moulton, aki 40 éves, tengerészgyalogos tiszt volt és négyszer járta meg Irakot. Tulsi Gabbard szerint Donald Trump amerikai elnök "Iránnal folytatandó háború felé vezető útra tereli" az Egyesült Államokat. A képviselőnő szerint maga Trump ugyan többször kifejtette, hogy nem akar háborút Iránnal, de - mint fogalmazott - "John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó és Mike Pompeo külügyminiszter cselekedetei mást mutatnak". Gabbard úgy vélte, hogy Bolton és Pompeo háborút készítenek elő Teheránnal, és ez a háború szerinte "sokkal költségesebb pusztítóbb és veszélyesebb" lenne, mint amilyen az iraki volt.

Seth Moulton azzal érvelt: már önmagában az a tény, hogy az amerikai kormányzat repülőgép-hordozót, bombázókat és "némi csapaterősítést" küld a Perzsa(Arab)-öböl térségébe, jelzi a háborúra készülődést. "Ne tévedjünk, John Bolton pontosan ezt akarja" - fogalmazott Moulton. Hozzátette: "a világ nagyon veszélyes, amikor ilyen gyönge főparancsnoka van, mint az Egyesült Államok elnöke".

Washington és Teherán között az elmúlt hetekben egyre feszültebb lett a viszony, amerikai sajtójelentések szerint magában az amerikai kormányzatban is erőteljes nézetkülönbségek vannak az Iránhoz fűződő viszony és az Iránnal kapcsolatos politika megítélésében. Donald Trump elnök szigorított az Irán elleni gazdasági szankciókon, azzal a céllal, hogy tárgyalóasztalhoz és egy esetleges új atomalku megkötésére késztesse az iráni vezetőket. A szigorításról május 8-án kiadott elnöki rendeletében Trump ugyanakkor megerősítette, hogy "reményei szerint egy napon" találkozik Irán vezetőivel, hogy megtárgyaljon velük egy újabb nukleáris egyezményt. Mike Pompeo külügyminiszter azonban a kapcsolatok javításához olyan listát terjesztett elő - még tavaly év végén - amely elemzők szerint rendszerváltozást kívánna kikényszeríteni Iránban. John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó pedig nyíltan rendszerváltozást szorgalmaz Iránban.

Trump a héten a svájci elnököt fogadva a Fehér Házban újságíróknak kifejtette: az amerikai kormány nem akar háborút Iránnal. A The New York Times című napilap még aznap cikket jelentetett meg internetes oldalán arról, hogy az elnök egy tanácskozáson - mintegy Boltonnak üzenve - közölte Patrick Shanahan ügyvezető védelmi miniszterrel, hogy ellenzi a háborút Teheránnal.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!