Amerikai elnökválasztás - A demokraták várhatóan megőrzik képviselőházi többségüket, küzdelem a szenátusért

Külföld, 2020.11.04

Bár az úgynevezett csatatér-államokban még tart a szavazatok számlálása, az eddigi eredmények és valamennyi előrejelzés szerint a képviselőházban a demokratáknak sikerül megőrizniük a többségüket az Egyesült Államokban zajló választásokon. A jelenleg republikánus többségű szenátusért éles küzdelem folyik.

A demokrata párti politikusoknak 232:197 arányú többségük volt a szövetségi képviselőházban. Az eddigi választási eredmények szerint ezt a többséget megőrizték, sőt akár még bővíthetik is.

Nancy Pelosi demokrata házelnök a választás estéjén újságíróknak nyilatkozva megerősítette, hogy a képviselőházi többség mindenképpen meglesz pártjának. Egyúttal jelezte azt is, hogy készen áll újabb két évre vállalni a házelnöki megbízatást.

A szenátus helyekért éles küzdelem folyik. Az azonban már eldőlt, hogy Mitch McConnellt, a felsőházi republikánus többség vezetőjét Kentuckyban újraválasztották. Több tekintélyes republikánus szenátort - köztük például John Cornyn texasi, Ben Sasse nebraskai vagy James Inhofe oklahomai politikust - ismételten megválasztottak, és megőrizte bársonyszékét a dél-karolinai Lindsey Graham is, akinek pedig a Demokrata Párt dél-karolinai elnökének személyében erőteljes kihívója volt.

A republikánusok elveszítettek egy szenátori széket Coloradóban, ahol Cory Gardnert "kiütötte" a washingtoni bársonyszékből John Hickenlooper, aki korábban Colorado kormányzója is volt. Ugyanakkor Alabamában veszített a demokrata párti Doug Jones szenátor, s helyette Tommy Tuberville, Donald Trump elnök egyik támogatottja nyerte el a választók bizalmát.

A szövetségi törvényhozásban teljesen megújították a 435 tagú képviselőházat, a szenátusnak azonban csak egyharmadát választották újra.

Érdekességként kiemelte az amerikai sajtó, hogy bekerült a törvényhozás alsóházába a szélsőséges összeesküvés-elméleteket terjesztő QAnon-mozgalom egyik támogatója, Marjorie Taylor Greene republikánus üzletasszony, aki sima győzelmet aratott Georgia államban, miután demokrata párti riválisa személyes okokból visszalépett a jelöltségtől.

A politikus jelöltsége ellen eleinte a Republikánus Párton belül is voltak tiltakozó hangok, Trump azonban határozottan támogatásáról biztosította.

Greene nyíltan támogatja a korábban többnyire csak az internet "sötét bugyrában" jelen lévő QAnon-mozgalmat, amelynek egyik elmélete szerint sátánista csoportok gyermekek globális szexkereskedelmét szervezik, és szövetkeznek Donald Trump megbuktatására.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!