TV műsor

Amerikai előválasztás - Idahóban Biden, Észak-Dakotában Sanders győzött az előválasztáson

Külföld, 2020.03.11

Idahóban Joe Biden, az Obama-kormányzat volt alelnöke, Észak-Dakotában pedig Bernie Sanders vermonti szenátor győzött az amerikai Demokrata Párt kedden tartott előválasztásain. Az elnökjelöltségre pályázó két politikus Washington államban továbbra is fej-fej mellett áll a részeredmények szerint.

Biden idahói győzelmét elemzők azért ítélik jelentősnek, mert ott 2016-ban Bernie Sanders aratott győzelmet Hillary Clinton felett, aki később a párt elnökjelöltje lett. Ez a tagállam viszonylag kevés, 20 delegátust küld a Demokrata Párt nyáron, Wisconsinban tartandó elnökjelölt-állító konvenciójára. Joe Biden kedd este Mississippiben, Missouriban és a sok - 125 - delegátust adó Michigan államban győzedelmeskedett. Ezzel jelentősen megnőtt az esélye arra, hogy ő legyen pártja elnökjelöltje. David Axelrod, Barack Obama egykori főtanácsadója a CNN hírtelevízióban egyenesen azt mondta, hogy matematikailag már egyértelműen Biden az elnökjelölt. "Ma éjjel egy dolog világossá vált: kampányunkkal elnyerjük az elnökjelöltséget és vereséget mérünk Donald Trumpra" - írta Biden a Twitteren szerdára virradó éjjel. Noha Bernie Sanders 53,3 százalékos szavazataránnyal győzött Észak-Dakotában, ahol nem előválasztást, hanem jelölőgyűléseket tartottak, és akár még esélyes lehet a washingtoni győzelemre is, ám elnökjelöltségét az amerikai elemzők csaknem egybehangzóan esélytelennek tartják. Biden ugyanis széles koalíciót épített fel: az afroamerikai közösségek elsöprő többsége, az elővárosokban élők, a nők - kivált az iskolázottak - őt támogatják, és mellette sorakozott fel a korábbi demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok többsége is. Michel Bloomberg milliárdos, Kamala Harris kaliforniai, Kirsten Gillibrand New York-i és Cory Booker New Jersey-i szenátor, valamint Beto O' Rourke texasi volt képviselő után kedden éjjel Andrew Yang vállalkozó is őt biztosította támogatásáról. Biden és Sanders vasárnap este Arizonában tart országos televíziós vitát, az új típusú koronavírus terjedése miatt azonban üres nézőtér előtt. A jövő héten a demokraták Arizonában, Floridában, Illinois-ban és Ohióban tartanak előválasztást. Ezekben a tagállamokban 2016-ban Sanders vesztesen került ki a megméretésből. A vermonti szenátor helyi idő szerint szerda délelőtti beszédében kijelentette: nem lép vissza az elnökjelöltségért folytatott küzdelemből.

"Az elmúlt éjszaka nyilvánvalóan nem volt jó a kampányunk számára a delegátusok számát tekintve" - vélekedett, de hangsúlyozta, hogy nem hisz abban, amit a demokrata párti vezető politikusok és az elemzők mondanak, miszerint csakis Joe Biden lehet a párt elnökjelöltje. Sanders kiemelte, hogy a fiatalok körében a volt alelnök kudarcot vallott, és ez döntő lehet a novemberi elnökválasztáson.

"Azt mondom ma a demokrata párti elitnek, hogy a jövő megnyerése érdekében muszáj megnyernünk azokat a szavazókat, akik országunk jövőjét képviselik" - hangoztatta.

Kifejtette azt is, hogy eddigi kudarcainak oka az, hogy - mint fogalmazott - "kampányunk az ideológiai vitát megnyerte, de az elnökké választhatóság esélyének vitájában vesztésre állunk". Sanders felidézte, hogy sokan vele értenek egyet, dicsérik a programját, de hozzáteszik, Joe Bidenre fognak szavazni, mert szerintük ő a legjobb jelölt, akivel a demokraták az őszi választáson vereséget mérhetnek Donald Trump elnökre.

"Szükségtelen mondanom, hogy nagyon nem értek egyet ezzel a megállapítással" - szögezte le.

Jim Clyburn dél-karolinai demokrata képviselő az amerikai közszolgálati rádióban (NPR) szerdán elhangzott beszélgetésében felvetette: nem volna ördögtől való, ha a párt további előválasztásait, illetve a Biden és Sanders között tervezett országos televíziós vitákat törölnék, és automatikusan Joe Biden lenne a párt elnökjelöltje.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!