Amerikai előválasztás - Tulsi Gabbard is visszalép az elnökjelöltségért folytatott küzdelemból

Külföld, 2020.03.19

Tulsi Gabbard hawaii képviselőnő visszalép a Demokrata Párt  elnökjelöltségéért folytatott küzdelemből.

Gabbard videóközleményben jelentette be döntését, s egyben közölte azt is, hogy Joe Bident, az Obama-kormányzat egykori alelnökét biztosítja támogatásáról.

"Noha talán nem mindenben értek egyet az alelnökkel, de tudom, hogy jószívű, és az országunk és az amerikai nép iránti szeretet fűti őt" - fogalmazott a politikusnő. Hozzáfűzte: reményei szerint Biden tisztelettel és együttérzéssel vezeti majd az országot, segít a megosztottság gyógyításában.

A hawaii politikusnő - aki az amerikai kongresszus első buddhista vallású és első szamoai-amerikai törvényhozója - nem az előválasztásokon elért eredményeivel, hanem az új típusú koronavírus okozta járvánnyal magyarázta döntését. Mint fogalmazott: "úgy szolgálhatok most a legjobban, ha továbbra is a hawaii emberek és országunk jólétéért küzdök a kongresszusban, és készen állok arra is, hogy egyenruhát öltsek, ha a hawaii Nemzeti Gárdát mozgósítják".

Tulsi Gabbard korábban kétszer is szolgált a Közel-Keleten a Nemzeti Gárda tagjaként: 2004-2005-ben Irakban, 2008-2009-ben pedig Kuvaitban. Tavaly augusztusban két hétre azért függesztette fel az elnökjelöltségért folytatott kampányát, hogy részt vegyen a Nemzeti Gárda 14 napos továbbképzési gyakorlatán Indonéziában.

Több közvélemény-kutatás egybehangzó eredménye szerint az elnökjelöltségért folytatott kampányban inkább a függetlenek támogatták őt, mint a Demokrata Párt hívei, és rokonszenvre talált republikánusok szavazók körében is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!