Amerikai szankciók - Bírósághoz fordult a Huawei az amerikai szankciók miatt

Külföld, 2019.05.29

Gyorsított eljárásra vonatkozó kérelmet nyújtott be egy amerikai bíróságon a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat, hogy tegyék semmissé azt a tiltó rendeletet, amelynek értelmében a kínai vállalat nem vásárolhat alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől az Egyesült Államok kormányzatának engedélye nélkül - adta hírül a CCTV kínai állami televízió szerdán.

A CCTV közzétette Szung Liu-ping, a Huawei vezető jogászának egy nappal korábban kiadott közleményét, amelyben az áll: a rendelet közvetlen módon ítélte bűnösnek a Huaweit, és a cég ellen nagy mértékű korlátozó intézkedéseket vezetett be azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a Huaweit elüldözze az amerikai piacról. Szung rámutat: jogalkotással helyettesíteni a megfelelő bírósági eljárást zsarnoki intézkedés, amit az amerikai alkotmány egyértelműen tilt.

A kérelmet a vállalat az Egyesült Államokban kedd este, kínai idő szerint szerda reggel nyújtotta be egy márciusban kezdeményezett kereset meggyorsítására, amelyet egy texasi bíróságon indított, ott ahol a Huawei amerikai központja található.

Az eredeti keresetben is arra hivatkoztak, hogy az amerikai kormányzat mindenféle bizonyíték nélkül, a Huawei szerint alkotmányellenes módon vezetett be megszorításokat a cég ellen. A gyorsított eljárással lehetőség lenne arra, hogy a bíró ítéletet hirdessen az ügyben a tárgyalás teljes menetének lefolytatása nélkül, még az előtt, hogy lejárna a tiltóintézkedés 90 napos felfüggesztése.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium május közepén tette fel a Huaweit és hetven leányvállalatát arra a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek. Ezek a vállalatok az amerikai kormányzat engedélye nélkül nem vásárolhatnak alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől.

Néhány nappal később pedig az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma formálisan is megtiltotta amerikai termékek eladását a kínai telekommunikációs óriásvállalatnak. Ennek eredményeként a Google május 19-én bejelentette, hogy az amerikai kereskedelmi minisztérium rendeletének értelmében felfüggeszti több együttműködését a Huaweijel, továbbá amerikai sajtóértesülések szerint a Qualcomm és az Intel mikrochipgyártók sem fognak alkatrészeket eladni a Huaweinek a rendelet hatályba lépését követően. A South China Morning Post hongkongi lapnak nyilatkozó meg nem nevezett források szerint pedig a Microsoft megvonja a Windows operációs rendszer használati jogát a kínai vállalattól, az amerikai szoftvergyártó Huaweinál dolgozó csapata már ki is költözött a kínai cég Sencsenben található központjából. Az idézett források azonban azt nem tudták megerősíteni, hogy a helyzet végleges, vagy csak ideiglenes intézkedésről lenne szó.

Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei), a Huawei Technologies alapítója egy hétfőn közzétett interjúban a Bloomberg amerikai hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a vállalat a saját fejlesztések felgyorsításán, illetve más beszállítókkal való együttműködéseken keresztül igyekszik fenntartani előnyös helyzetét a piaci versenyben. Richard Jü Cseng-tung (Richard Yu Chengdong), a cég mobiltelefon üzletágának vezérigazgatója a múlt héten arról beszélt: a Huawei saját fejlesztésű operációs rendszere már idén ősszel piacra kerülhet.

Az Egyesült Államok állítása szerint a Huawei távközlési berendezései kémkedésre adnak lehetőséget a kínai hatóságoknak. A Huawei és a kínai kormány több alkalommal is visszautasította az Egyesült Államok állításait és bizonyítékok bemutatására szólította fel. A vádakkal kapcsolatban a cég alapítója egy múlt heti interjúban úgy fogalmazott: a Huawei magánvállalat, termékeinek vásárlása és használata kizárólag személyes preferencián alapuló felhasználói döntés kellene hogy legyen, nem pedig politikai játszmák tárgya.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!