Amerikai külügyminiszter: az "erőteljes" katonai lépés Észak-Korea ellen változatlanul napirenden van

Külföld, 2018.01.05

Az esetleges "erőteljes" katonai lépés Észak-Korea ellen változatlanul napirenden van - szögezte le Rex Tillerson amerikai külügyminiszter a CNN hírtelevíziónak pénteken adott interjújában.

Az amerikai diplomácia irányítója leszögezte: Donald Trump elnök és a kormányzat célja a Koreai-félsziget diplomáciai erőfeszítésekkel történő atomfegyver-mentesítése, s ha kell, ezeket az erőfeszítéseket akár katonai lépések lehetőségével is alátámasztja.

Tillerson hangsúlyozta, hogy az Észak-Korea körüli válságra nem a katonai megoldás az elsődleges, s - mint mondta - ezt Donald Trump világossá is tette. "Ugyanakkor Észak-Koreának és a térség többi országának is tisztában kell lennie azzal, hogy milyen nagy a tét" - fogalmazott Tillerson.

A külügyminiszter megállapította, hogy az eddigi diplomáciai erőfeszítések nem maradtak hatástalanok, az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) három szankciós határozata húsbavágóan érintette mind Észak-Korea exportját - jelentős bevételektől megfosztva ezzel az országot -, mind pedig olajimportját. Tillerson megjegyezte, hogy egyes országok további szankciós intézkedéseket foganatosítottak Phenjan ellen. "Azt hiszem, ez annak elismerése, hogy az elnök világosan értésére adta a világnak, hogy milyen nagy a tét" - tette hozzá.

Rex Tillerson hangsúlyozta azt is, hogy a cél a Koreai-félsziget "teljes, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan" atomfegyver-mentesítése, ez hozhat ugyanis pozitív eredményeket az egész térség biztonsága, de Észak-Korea számára is.

"Hogy hogyan kezdjük meg a párbeszédet, ez még eldöntésre vár, de mindenképpen szükségünk van jelzésre Észak-Koreától arról, hogy megértették, a megbeszéléseknek az említett célok megvalósításához kell vezetniük" - mondta az amerikai külügyminiszter.

Rex Tillersont a CNN újságírónője megkérdezte a Donald Trumpról szóló, pénteken megjelent és nagy politikai vihart kavart könyvről, illetve az abban foglaltakról. Tillerson leszögezte: soha nem kérdőjelezte meg Donald Trump alkalmasságát az elnöki hivatalra. Hozzátette: Trump nem tipikusan olyan elnök, mint a korábbi amerikai elnökök voltak, de éppen ezért választották meg őt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!