Ankara elutasította, hogy az EU továbbra is illegálisnak minősíti a Ciprus közelében végzett török próbafúrásokat

Külföld, 2019.07.10

A török külügyminisztérium szerdán elutasította, hogy a görög külügyminisztérium, valamint az Európai Unió illetékesei továbbra is illegálisnak minősítik a Ciprus közelében május elején megkezdett török próbafúrásokat.

Közleményében a tárca úgy vélte: az unió nem képes ellátni a pártatlan közvetítő szerepét a két részre szakadt Ciprus helyzetének megoldását célzó folyamatban. A török külügyminisztérium egyúttal figyelemre méltónak nevezte, hogy a próbafúrásokat érintő nyilatkozataiban Görögország, illetve az Európai Unió említést sem tesz a ciprióta törökökről, úgy téve, mintha nem is élnének ott.

A tárca hangsúlyozta: a Ciprusi Köztársaság a nemzetközi joggal ellentétes módon képviseli a sziget egészét és tagja az Európai Uniónak, továbbá Görögországgal karöltve instabilitásba sodorja a Földközi-tenger keleti térségét. Hozzátették: uniós tagsága a ciprusi vezetést nem jogosítja fel a ciprióta törökök jogainak és érdekeinek kisajátítására.

Törökország első, Fatih nevű fúróhajója május eleje óta végez próbafúrásokat Ciprus nyugati partjainál. A második, Yavuz elnevezésű fúróhajóját június második felében annak ellenére indította el Ciprus irányába, hogy az unió tagországainak vezetői előzőleg válaszintézkedéseket helyeztek kilátásba, amennyiben Ankara nem hagy fel ezen tevékenységével. A török külügyminisztérium szerdán jelezte: a Yavuz, amely hétfő óta a Ciprustól északkeletre található tengeri területen tartózkodik, a ciprióta törökök nevében szintén próbafúrásokat végez majd a Famagustai-öbölben.

Fatih Dönmez török energiaügyi miniszter júniusban elmondta: a Yavuz munkálatai mintegy három hónapon át fognak tartani.

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn kijelentette: komoly aggodalomra ad okot Törökország azon szándéka, hogy ismét illegális próbafúrásokat végezzen Ciprus északkeleti partvidékén. Mogherini nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a területet Ciprus kizárólagos gazdasági övezetének tartja, így a tervezett újabb műveletek sértik Ciprus szuverenitását. Mogherini egyúttal arra szólította fel a török hatóságokat, hogy a jószomszédi viszony szellemében járjanak el, és a nemzetközi joggal összhangban tartsák tiszteletben a Ciprusi Köztársaság önállóságát és jogait.

Ciprus "drasztikus" lépéseket, közöttük szankciókat kért európai partnereitől Törökországgal szemben.

Ankara és a nemzetközileg elismert ciprusi kormány többször egymásnak feszült már a Földközi-tenger keleti medencéjében lévő olaj- és földgázmezők ügyében, miután a kizárólag Törökország által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaság igényt tart a Ciprus környéki vizek alatt található energiahordozók egy részére, a nicosiai kormány azonban nem hajlandó tárgyalni vele erről.

A török külügyminisztérium egy május elején kiadott közleményében arra mutatott rá, hogy a Földközi-tenger keleti térségének országai között még nem született a nemzetközi jogszabályokkal összhangban méltányosságra alapuló megállapodás, amely kijelöli a tengerfenéken a kizárólagos gazdasági övezeteket. A tárca hangsúlyozta: amíg a sziget görög fele nem vonja be a sziget török lakosságát egyenjogú partnerként a szénhidrogén-forrásokat illető döntéshozó mechanizmusokba vagy egyoldalúan folytatja azokat, addig a török ciprióták is ki fognak állni a tengerfenékre vonatkozó jogaikért.

Ciprus 1974-ben, egy görög katonai puccsot követő török invázió után szakadt két részre. Törökország körülbelül 35 ezer katonáját állomásoztatja Észak-Cipruson. A ciprusi görögök és törökök közötti béke- és országegyesítési tárgyalások mindmáig nem vezettek eredményre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!