Az al-Aksza mecset imámja megújította a fatvát a házaikat zsidóknak eladó palesztinok ellen

Külföld, 2018.10.09

Az al-Aksza mecset imámja megújította a házaikat zsidóknak eladó palesztinok elleni fatvát, miután izraeli telepeseket támogató csoportok megvettek két újabb ingatlant a többségében arabok lakta Kelet-Jeruzsálemben - jelentette kedden a Háárec című újság honlapja.

Ikrima Szaid Szabri sejk, a jeruzsálemi Templomhegyen lévő al-Aksza mecset imámja megerősítette: kiközösítés terhe mellett megtiltja a muzulmánoknak, hogy zsidóknak adják el ingatlanjaikat. A vallási tiltást megszegőknek még holtuk után is bünhődniük kell: nem szabad őket muszlim temetőbe temetni.

Hasonló fatvát adott ki Mohamed Husszein jeruzsálemi főmufti négy éve, valamint idén tavasszal, az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetésekor.

A most zsidóknak eladott két ház egyike közvetlenül a Templomhegy szomszédságában áll, és a tekintélyes Dzsude családé volt, akik a Szent Sír bazilika kulcsainak is örzői.

Már régóta próbáltak túladni ezen az ingatlanon, és két éve találtak is rá vevőt Fadi al-Szalamin személyében. Ő azonban Mahmúd Abbász elnök bírálója és politikai száműzetésben élő riválisának, Mohamed Dahlannak a támogatója, ezért a Palesztin Hatóság megakadályozta az adásvételt. Később Khaled Atari ingatlanközvetítőnek adták el az épületet, aki még aznap továbbadta a Karib-szigeteken bejegyzett Daho Holdings nevű cégnek. Mintegy fél év múlva az Ateret Kohanim nevű szélsőjobboldali izraeli szervezethez került az ingatlan, amelybe új, zsidó lakók költöztek.

Adib Dzsude, a volt tulajdonos és az ingatlanközvetítő a közfelháborodás hatására fizetett hirdetéseket tett közzé a palesztin médiában, amelyben tagadták, hogy tudtak volna arról, hogy zsidók kezébe kerül az ingatlan.

A szóban forgó másik lakóházat, amely a jeruzsálemi Óváros melletti Sziluán negyedben található, az Elad nevű, telepeseket és a kelet-jeruzsálemi terjeszkedést támogató jobboldali szervezet vette meg jogi csatározások után a volt tulajdonos örököseitől, majd kilakoltatta a már jogcím nélküli palesztin lakókat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!