Az amerikai elnök a Fehér Házban fogadta a szlovák kormányfőt

Külföld, 2019.05.04

Donald Trump amerikai elnök pénteken a Fehér Házban fogadta Peter Pellegrini szlovák kormányfőt, dicsérte az amerikai-szlovák kapcsolatokat, a két ország NATO-n belüli partnerségét, és külön kiemelte, hogy Pozsony decemberben szerződést írt alá 14 darab F-16-os vadászgép vásárlásáról az amerikai Lockheed Martin cégtől.

"Kapcsolataink nagyon jók" - ezt már irodájában mondta Donald Trump újságíróknak, megjegyezve, hogy szlovák miniszterelnök először tesz látogatást az Ovális Irodában.

Peter Pellegrini szintén a jó viszonyt dicsérte, és ő a találkozó időzítését emelte ki. "Nagyszerű időben kerül rá sor, hiszen az idén ünnepeljük szabadságunk harmincéves évfordulóját" - fogalmazott a szlovák kormányfő.

Peter Pellegrini, miközben hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok és Szlovákia stabil partnerek és szövetségesek, országát, illetve a szlovák gazdaságot sikertörténetként mutatta be. Kiemelte a foglalkoztatáspolitika eredményeit, megjegyezve, hogy az ország történetében most a legalacsonyabb a munkanélküliek aránya. A kormányfő gratulált egyúttal Donald Trumpnak is, ugyanis a pénteken nyilvánosságra hozott amerikai foglalkoztatási adatokból kiderült, hogy az elmúlt fél évszázad legalacsonyabb munkanélküliségi rátáját sikerült elérni.

A szlovák politikus kiemelte a védelmi politika költségvetésében elért eredményeket is, mondván, hogy a 2022-re tervezettnél hamarabb sikerült elérni, hogy a bruttó nemzeti össztermék (GDP) két százalékát fordítsák védelmi kiadásokra.

Donald Trump ismételten hangot adott annak a panaszának, hogy az Egyesült Államok aránytalanul nagy mértékben járul hozzá a NATO védelmi kiadásaihoz, de elégedettségét fejezte ki amiatt, hogy Szlovákia növelte védelmi kiadásait.

"Kapcsolataink soha nem voltak olyan jók, mint most" - fűzte hozzá.

A kétoldalú tárgyalásokon - amelyeken amerikai részről Mike Pompeo külügyminiszter és Mike Mulvaney kabinetfőnök, szlovák részről pedig Miroslav Lajcak szlovák külügyminiszter és Peter Kmec, a kormányfő tanácsadója is részt vett - elsősorban kereskedelmi és védelempolitikai kérdésekről esett szó.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!