Az amerikai határvédelem vezetője visszautasította minisztere felszólítását a lemondásra

Külföld, 2022.11.12

Lemondásra szólította fel a belbiztonsági miniszter az Egyesült Államok határőrizeti ügynökségének vezetőjét, aki ezt visszautasította - erről az érintett Chris Magnus számolt be egy lapinterjúban.

Az Egyesült Államok Vám és Határvédelmének főigazgatója a The Los Angeles Times-ben pénteken megjelent interjúban megerősítette a korábban megjelent sajtóhíreket, hogy a belbiztonságért felelős miniszter még kedden arra szólította fel, hogy mondjon le, ellenkező esetben azt fogja javasolni Joe Biden amerikai elnöknek, hogy bocsássa el állásából. Az interjú szerint Alejandro N. Mayorkas a felszólítást azzal indokolta, hogy elvesztette bizalmát a határügynökséget vezető rendvédelmi vezetőben.

Chris Magnus arról is beszámolt, hogy egy nappal később a minisztérium államtitkára, John Tien megismételte a felszólítást azzal, hogy ha magától nem távozik, akkor néhány nappal később megkapja felmondását.

Chris Magnus közölte, hogy önként nem fog lemondani, mert véleménye szerint azt a munkát végzi, amire felkérték, vagyis reformokat hajt végre a Vám- és Határvédelemnél, így nem kell távoznia. Azt is megjegyezte, hogy "egy ponton világossá vált számomra az, hogy a belbiztonsági minisztérium (Department of Homeland Security) legfelső vezetése nem értette meg, hogy miként néz ki a reform egy rendvédelmi hatóságnál".

Chris Magnust tavaly nevezték ki a határügynökség élére, ami az Egyesült Államok legnagyobb létszámú szövetségi rendvédelmi hatósága. Tucson korábbi rendőrfőnöke progresszív rendvédelmi elveiről ismert, céljai között szerepelt a "kultúraváltás" a határvédelmi eljárásokban, emellett több női határőr alkalmazása, és a szabályok enyhítése a migránsok egyes csoportjaira vonatkozóan.

A CNN és a FoxNews egybehangzóan úgy értesült, hogy ugyan Chris Magnus hivatalosan a posztján maradt, de feladatait már nem láthatja el, a Vám és Határvédelem vezetőhelyettese végzi a napi teendőket, és közvetlenül a belbiztonsági minisztérium államtitkárának, John Tiennek küldi el jelentéseit.

Az Egyesült Államokban a szeptemberben zárult pénzügyi évben rekordmértékű, csaknem 2,4 millió illegális határátlépést regisztráltak, ami 37 százalékkal haladja meg az előző 12 hónap illegális migrációra vonatkozó adatát, ami szintén történelmi rekord volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!