Az együttműködés fontosságát hangsúlyozta a kínai miniszterelnök a gazdasági problémák megoldása érdekében

Külföld, 2019.03.28

Az együttműködés jelentőségét hangsúlyozta a világgazdasági ellenszéllel szemben Li Ko-csiang kínai miniszterelnök a kínai Davosként is emlegetett, a Boao Fórum Ázsiáért (BFA) elnevezésű tanácskozás megnyitóján tartott beszédében csütörtökön.

A világgazdaság ellenszelével szemben senki sem tudja a problémáit egyedül megoldani - fogalmazott a kínai kormányfő, majd hozzátette: a kölcsönösen előnyös együttműködés talaján, az emberiség közös jövőjét szem előtt tartva kell eljárni.

Li hangsúlyozta: Kína nem kívánja nagy léptékű gazdaságösztönző intézkedéssel elősegíteni a gazdaság további növekedését, ehelyett a nyitásra és az innovációra helyezi a hangsúlyt annak érdekében, hogy stimulálja a piaci szereplőket és ezáltal belső lendületet biztosítson a fejlődés számára.

Peking olyan új szabályok kidolgozását kezdte meg, melyek a nemrégiben elfogadott külföldi befektetési törvényt egészítenék ki. A törvény és a kiegészítő rendelkezések 2020 január elsejétől lépnek érvénybe - emlékeztetett a miniszterelnök.

Az új befektetési törvény értelmében Kína könnyíteni fogja a piacra jutást külföldi cégek, ezúttal pénzintézetek és biztosítási társaságok számára is. A miniszterelnök arról is említést tett, hogy Kína a jövőben kedvezőbb feltételeket teremt a külföldi cégeknek arra, hogy Kínában bejegyzett cégeket felvásárolhassanak.

Peking felülvizsgálja és lerövidíti majd azoknak a területeknek a listáját, amelyeken korlátozásokat tart fenn a külföldi befektetők előtt, az új listát pedig még június vége előtt nyilvánosságra hozzák - mondta a kormányfő.

Az ország déli partjai mellett fekvő Hajnan szigeten megrendezett kétnapos tanácskozás egybeesik azzal, hogy Pekingben az amerikai kormány küldöttei folytatnak újabb tárgyalásokat a Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes vezette delegációval a két ország kereskedelmi konfliktusának rendezése céljából. A kereskedelmi konfliktus egyik fontos eleme, hogy az amerikai fél azzal vádolja Kínát, hogy a piacára való belépésért cserébe a külföldi cégek technológiájáról megszerzett információt belföldi versenytársak kezére játssza át.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!