Az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa visszavonta Vojislav Seseljt felmentő ítéletét - BŐVÍTETT (új: részletek)

Külföld, 2018.04.11

A korábbi felmentést visszavonva tíz év börtönre ítélte emberiesség elleni bűncselekmények miatt Vojislav Seselj ultranacionalista szerb politikust szerdán az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT), mely megbízatásának lejárta után átvette a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) fennmaradó ügyeit.

Az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai bíróság 2016 márciusában bizonyíték hiányában a vádpontok mindegyike alól felmentette, majd szabadlábra helyezte Seseljt. Az ügyészség fellebbezést nyújtott be a verdikt ellen.

Az MICT a Szerb Radikális Párt (SRS) elnökének távollétében hirdette ki a másodfokú ítéletet, melynek értelmében Seselj szabadlábon maradhat, miután több mint 11 évet már letöltött korábban az NT börtönében.

A most 63 éves politikust bűnösnek találták egyebek mellett a szerbiai horvát népcsoport tagjainak "deportálására és üldöztetésére való felbujtás" miatt, a többi vádpont alól azonban felmentették. Ő az ítélethirdetés előtt mindössze annyit mondott a sajtó érdeklődésére: "nem érdekel az eljárás, most megyek és lepihenek".

Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet európai igazgatója üdvözölte az ítéletet, amely szerinte "hosszú késlekedés után végre igazságot szolgáltat a volt Jugoszláviában zajló fegyveres konfliktus áldozatainak ezrei számára".

Vojislav Seseljt sokan felelősnek tartják a Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és a Vajdaságban 1991 és 1994 között elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekményekért. Ezeket a bűnöket félkatonai szervezetek követték el, neki pedig nagy szerepe volt a toborzásukban, nacionalista gyűlöletbeszédei ugyanis jelentősen hozzájárultak az etnikai feszültségek szításához.

Rossz egészségi állapotára tekintettel 2014-ben ideiglenesen szabadlábra helyezték Seseljt, aki Szerbiában visszatért a politikai életbe, folytatva szélsőségesen nacionalista retorikáját. Az általa vezetett Szerb Radikális Párt a 2015-ös előrehozott parlamenti választáson a harmadik helyen végzett.

A Nemzetközi Törvényszék 1993-ban jött létre, fennállása alatt 161 ember ellen emelt vádat, és 84-et ítélt el.

Az 1991-1995-ös délszláv háborúban több mint 100 ezren vesztették életüket, és milliók hagyták el otthonukat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!