Az EP az emberi jogok betartására szólította fel Szudánt és Azerbajdzsánt

Külföld, 2019.01.17

Az Európai Parlament (EP) az alapvető emberi jogok betartására, az erőszak megszüntetésére és a politikai foglyok, civil aktivisták feltétel nélküli szabadon bocsátására szólította fel Szudánt és Azerbajdzsánt csütörtökön.

A uniós parlament közleménye szerint a strasbourgi plenáris ülésen elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők határozottan elítélték a szudáni nemzeti hírszerző és biztonsági szolgálatnak (NISS) az áremelések ellen tüntetőkkel szembeni túlzott mértékű, halálos áldozatokkal is járó erőszakos fellépését.

A képviselők a civil aktivistákat és az emberi jogvédőket, az ügyvédeket, a tanárokat, a diákokat és az orvosokat célzó folyamatos hatósági nyomásgyakorlást is elítélték, valamint arra szólították fel Szudánt, hogy engedje szabadon Szálih Mahmúd Oszmán emberi jogi ügyvéded, az Európai Parlament Szaharov-díjának 2007-es kitüntetettjét.

Az EP ismételten felszólította Omar Haszan Ahmed el-Besir szudáni elnököt, hogy tartsa be a nemzetközi jogot és szerződéseket.

Azerbajdzsánt az EP arra szólította fel, hogy engedje szabadon a 2014 novemberében őrizetbe vett Mehman Huszejnov ismert azeri bloggert és emberi jogi aktivistát, valamint minden politikai foglyot.

Az EP-képviselők az emberi jogokról szóló egyezményekben rögzített kötelezettségeinek betartására is emlékeztették Azerbajdzsánt, és arra szólították fel az ország hatóságait, hogy teljes mértékben tartsák tiszteletben és érvényesítsék az Emberi Jogok Európai Bíróságának határozatait.

Az állásfoglalás hangsúlyozza továbbá az EU-Azerbajdzsán között tárgyalt keretmegállapodás fontosságát, hozzátéve, hogy ennek középpontjában a demokratikus reformnak, a jogállamiságnak és az emberi jogok tiszteletben tartásának kell állnia. A képviselők aláhúzták, hogy az Európai Parlament szorosan figyelemmel kíséri az ország helyzetét a tárgyalások során, mielőtt eldönti, hogy hozzájárul-e a megállapodás elfogadásához.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!