Az EP támogatja a fenntartható és versenyképes uniós akvakultúrát

Külföld, 2018.06.13

Az Európai Parlament (EP) elfogadott állásfoglalása szerint fenntartható és versenyképes uniós akvakultúrára van szükség, az Európai Uniónak ehhez megfelelően kell finanszíroznia az édesvízi ágazatot, amely nagyban hozzájárul az európai polgárok élelmiszerellátásához, és jelentős környezeti szolgáltatásokat tesz lehetővé - közölte az uniós parlament szerdán.

A parlamenti állásfoglalás szerint az akvakultúrára szánt uniós fejlesztési pénzek egyötödét az édesvízi haltenyésztésre kell fordítani. A dokumentum kimondja azt is, hogy az édesvízi akvakultúrára a tengeri akvakultúrától teljesen eltérő környezeti fenntarthatósági normákat kell alkotni.

A szövegből kiderül, hogy az EP fontosnak tartja az akvakultúrához kapcsolódó kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenység nagyobb uniós támogatását, különös tekintettel a gazdasági fenntarthatóságra, valamint a nemzetközi versenyképesség szempontjából fontos területeknél, mint például az energia- és erőforrás-hatékonyság, a biológiai alapok fejlesztése vagy a magasabb szintű ökológiai szolgáltatások nyújtása esetében.

A nem jogalkotási állásfoglalás kitér arra, hogy az egyenlő feltételek megteremtése érdekében az importált termékekre ugyanolyan környezetvédelmi és élelmiszerbiztonsági előírások legyenek érvényesek, mint az uniós termékekre. Az EP-képviselők arra szólították fel az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy indítsanak uniós szintű tájékoztató kampányt a fogyasztók és a kereskedők számára, és hívják fel a figyelmet az európai piacra vonatkozó szigorú és átfogó előírások, illetve az importált termékekre alkalmazandó alacsonyabb szintű előírások közötti különbségekre.

Az akvakultúra uniós termékeinél egyedi címkét kell létrehozni a fogyasztók tájékoztatására, a termékek nyomon követhetőségére, és átláthatósága érdekében - tették hozzá.

Erdős Norbert fideszes EP-képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a magyar vidék érdeke, hogy az édesvízi haltenyésztést segítő uniós források a halászati költségvetés jövőbeni 4 százalékos csökkenése ellenére növekedjenek.

Közölte, javaslatára az EP-s állásfoglalás az édesvízi akvakultúra beruházásainak támogatási intenzitását 75 százalékra emelte. Véleménye szerint jó döntés az egyablakos ügyintézési rendszer bevezetése a halászati és akvakultúra ágazatban, amely jelentősen könnyíti a halászok és a haltenyésztők adminisztratív feladatait.

Erdős Norbert üdvözölte, hogy az EP külön fejezetben kívánja szerepeltetni az édesvízi akvakultúrát az uniós halászati politikán belül, ugyanis az édesvízi kultúra több ponton különbözik a tengeritől, mint amennyiben hasonlít rá. Ebben az ágazatban ugyanis az állománymegőrzés, a takarmányozás vagy a szaporodás teljesen más gyakorlatot igényel. Egyedi és eltérő szabályokat kellene meghatározni a tengeri és az édesvízi ágazatra, amely különösen a környezeti fenntarthatóság területén indokolt - mutatott rá a fideszes politikus.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!