Az EU ismét elítélte az indiai diáklány megerőszakolását, de a tetteseken végrehajtott halálbüntetést is

Külföld, 2020.03.20

Az Európai Unió (EU) külügyi szolgálata (EEAS) pénteken Brüsszelben kiadott nyilatkozatában a hét évvel ezelőtt megerőszakolt indiai diáklány ügyével összefüggésben ismételten elítélte az erőszakos bűncselekményt, ugyanakkor nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy az elkövetőket halálbüntetéssel sújtották.

Újdelhiben pénteken végezték ki azt a négy férfit, aki hét éve egy buszon megerőszakolt, majd kidobott a járműből egy újdelhi diáklányt, aki később belehalt sérüléseibe.

A brüsszeli nyilatkozat szerint az Európai Unió határozottan elítéli a diáklány ellen elkövetett súlyos bűncselekményt, és együttérzését fejezi ki az áldozat családjának. Az elkövetőket felelősségre kell vonni tetteikért, és megfelelő büntetést kell kiszabni rájuk - szögezték le.

Az uniós szolgálat nyilatkozatában ugyanakkor arra emlékeztetett, hogy az unió minden körülmények között egyértelműen ellenzi a halálbüntetés alkalmazását.

"Ez egy kegyetlen és embertelen büntetési forma, amelynek nincs visszatartó ereje, azonban az emberi méltóság és tisztesség elfogadhatatlan megtagadását jelenti" - fogalmaztak.

A híradások szerint a halálos ítéleteket helyi idő szerint hajnalban hajtották végre egy újdelhi börtönben néhány órával azt követően, hogy a legfelsőbb bíróság a tettesek utolsó kegyelmi kérvényét is elutasította. Az elítélteket felakasztották.

A 23 éves diáklányt, orvostanhallgatót 2012 decemberében hat férfi erőszakolta meg és verte össze egy buszon. A bántalmazás után kidobták őt és a barátját a mozgó járműből. A diáklány két héttel később belehalt sérüléseibe. A nyomozó hatóságok néhány hónapra rá kerítették kézre a tetteseket.

Indiában 2004 óta most hajtottak végre negyedszer kivégzést. Három embert terrorizmus, egyet pedig nemi erőszak és gyilkosság miatt végeztek ki.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!