Az EU törölte az egyiptomi állami pénzeszközökkel kapcsolatos visszaélések miatt bevezetett szankciókat

Külföld, 2021.03.12

Az Európai Unió Tanácsa visszavonta az egyiptomi állami pénzeszközökkel kapcsolatos visszaélésekért felelősökkel szemben 2011-ben hozott szankciós keretrendszert, és ennek értelmében feloldotta a szankciós listán szereplő kilenc egyiptomi esetében hatályos korlátozó intézkedéseit - közölte az uniós tanács pénteken.

A tájékoztatás szerint az Európai Unió 2011-ben azért fogadott el korlátozó intézkedéseket egyiptomi állampolgárokkal szemben, hogy segítse a helyi hatóságok munkáját a jogellenesen kisajátított állami vagyon visszaszerzésében.

Az intézkedések elsősorban a jegyzékben szereplők - Európai Unióban nyitott bankszámlákon tartott - vagyonának befagyasztásából álltak. Ezenkívül megtiltották, hogy uniós állampolgárok, illetve az EU-ban bejegyzett jogi személyek közvetlenül vagy közvetve anyagi forrásokat tegyenek hozzáférhetővé a jegyzékben felsoroltak számára.

A szankcióval sújtottak jegyzékét a tanács rendszeresen felülvizsgálta, és időközönként megújította.

Az uniós tanács a legutóbbi, kilencedik felülvizsgálatát követően arra a következtetésre jutott, hogy az egyiptomi illetékes hatóságok munkájának támogatására hozott korlátozó intézkedés teljesítette célját, ezért a szankciós listán szereplőkkel szemben az intézkedés hatálya megszűnt - közölték.

A tanácsi közlemény szerint az Európai Unió korlátozó intézkedései nem büntető jellegűek, azok pozitív változást kívánnak elérni az unión kívüli érintett országokban. Az egyiptomi állami pénzeszközökkel való visszaéléssel kapcsolatos uniós szankciórendszer az EU és Egyiptom közötti partnerség célkitűzéseinek előmozdítását szolgálta a közös kül- és biztonságpolitika keretében - tették hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!