Az Európa Tanács eljárást javasol a kötelezettségeit súlyosan megszegő tagországok ellen

Külföld, 2019.04.10

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) eljárás megindítását javasoltja olyan tagországok ellen, amelyek súlyosan megsértik az alapszerződésben rögzített kötelezettségeit, vagy nem tartják tiszteletben az alapvető elveket és értékeket - tájékoztatott közleményében a strasbourgi székhelyű, 47 tagot számláló Európa Tanács (ET) szerdán.

A közlemény szerint a PACE intenzívebb párbeszédre szólította fel Oroszországot egy ilyen helyzet elkerülése érdekében, amely akár azzal is végződhet, hogy a szervezet távozásra szólítja az országot, vagy arra, maga önmaga ajánlja fel tagságának visszavonását.

A közgyűlés arra kérte Moszkvát, jelöljön ki tárgyalódelegációt, és tegyen eleget tagdíjfizetési kötelezettségének, hozzájárulva ezzel a szervezet költségvetéséhez, amelynek elmaradása a tagság felfüggesztéséhez vezethet.

Tiny Kox holland politikus, a PACE elnöki bizottsági tagjának jelentése alapján elfogadott állásfoglalás szerint ilyen eljárást a parlamenti közgyűlés, az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága, valamint a tanács főtitkára együttesen indíthatna el.

Az eljárás során párbeszédet javasolnak az érintett tagországnak, felügyeleti eljárást helyezhetnek kilátásba ellene, és közös munkacsoport létrehozását kezdeményezhetik a problémák megoldása érdekében. Az eljárás az érintett ország tagságának felfüggesztésével, végső esetben pedig megszüntetésével zárulhat.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése arra sarkallta a tagállamokat, hogy szerezzenek érvényt az emberi jogokról szóló európai egyezményben foglaltaknak.

Az idén 70 éves Európa Tanács minden tagállamának meg kellett erősítenie elkötelezettségét a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság értékei és elvei iránt - tették hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!