Az Európai Bizottság innovatív kezdeményezések támogatását segítő tanács létrehozását sürgeti

Külföld, 2019.03.18

Az Európai Bizottság fel kívánja gyorsítani az Európai Innovációs Tanács (EIC) létrehozását, ezzel segítve, hogy Európában megszűnjön az innovációs szakadék. A program keretében négy magyar kis- és középvállalat (kkv) is támogatást kap - közölte az uniós bizottság hétfőn.

A tájékoztatás szerint a cél megvalósítása érdekében az EIC azonosítani és finanszírozni fogja a legígéretesebb európai induló vállalkozásokat és kkv-kat. A kezdeményezés kísérleti szakaszban jár, az EIC a tervek szerint 2021-től - az új uniós kutatási és innovációs keretprogram, az Európai horizont égisze alatt - működik majd teljes körűen.

Carlos Moedas kutatásért, innovációért és a tudományért felelős biztos bejelentette, a tanács kísérleti szakaszának hátralévő két évében több mint 2 milliárd euró (mintegy 640 milliárd forint) összegű finanszírozásban részesülnek kezdeti szakaszban járó és kiforrottabb kezdeményezések.

Elmondta, hogy az Európai Bizottság pályázati felhívást tesz közzé azzal a céllal, hogy vezető innovátorok felügyeljék az EIC kísérleti projektet, és készítsék elő a tanács teljes körű működését.

Tájékoztatott arról is, hogy a legfrissebb, hétfőn közzétett támogatási döntések értelmében 68 induló vállalkozás és kis- és középvállalkozás - köztük négy magyar kkv - összesen 120 millió euró (mintegy 38,4 milliárd forint) összegben kap támogatást az EIC jóvoltából.

A négy magyar kedvezményezett cég a budapesti Martin and Co Kft., a dunaújvárosi Pentele Mezőgazdasági Zrt., a felsőzsolcai Stringbike Kft., valamint a gödöllői EL-CO TECH Elektromos-Kommunikációs Technológiák Kft.

Az Európai Bizottság hamarosan pályázati felhívást tesz közzé programmenedzserek számára, akiknek az lesz a feladatuk, hogy gyakorlati támogatást nyújtsanak a finanszírozásban részesített projektek megvalósításához - tette hozzá az uniós biztos.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!