Az isztambuli főpolgármester-választás ellenzéki jelöltje szerint Isztambul nem kezelte jól a menekültügyet

Külföld, 2019.06.17

Isztambul nem kezelte jól a menekültügyet, de magára is hagyták Törökországot ebben a kérdésben - jelentette ki vasárnap késő este Ekrem Imamoglu, a márciusi 31-i isztambuli főpolgármester-választás legfőbb ellenzéki jelöltje, akinek akkori győzelmét a kormány semmisnek nyilvánította, s aki emiatt most tévévitában mérkőzött meg kormánypárti ellenfelével a június 23-án megismétlendő választás előtt.

A vasárnapi műsorban Imamoglu vitapartnere az a Binali Yildirim volt, aki a kormányzó, iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) jelöltjeként indult március végén az isztambuli főpolgármesteri székért, de alulmaradt. Később a kormánypárt "szervezett szabálytalanságokra" hivatkozva a nem hivatalos végeredmény érvénytelenítését kérte a Legfőbb Választási Tanácsnál (YSK), aminek a testület helyt is adott.

A vitában több téma is terítékre került, így az Isztambulban élő migránsok ügye is. Imamoglu szerint a regisztrált szíriaiak 547 ezren vannak, de megfigyelők szerint akár az egymilliót is meghaladhatja a számuk. Kifejtette: Isztambul nem kezelte jól a menekültügyet, de magára is hagyták Törökországot a kérdésben. "Isztambul utcái veszélyben vannak, a török emberek úgy gondolják, hogy elveszik előlük a kenyeret" - tette hozzá.

Yildirim ezzel kapcsolatban megjegyezte: Törökország a menekülteket vendégül látja, de ha megzavarják a békét, a nyugalmat, vagy törvénytelen dolgot követnek el, a hatóságok nem haboznak, hazaküldik őket.

Választási ígéretként egyébként mind Imamoglu, mind Yildirim kedvezményeket és több százezer új munkahelyet helyezett kilátásba.

Yildirim megismételte korábbi nyilatkozatait, amelyek szerint az őrá adott szavazatokat ellopták, és Imamogluhoz írták. Imamoglu viszont azt hánytorgatta fel, hogy március 31. éjszakáján, amikor Yildirim addigi előnye az ő javára átfordulni látszott, az Anadolu török állami hírügynökség megszakította és 12 órás időtartamra felfüggesztette az adatszolgáltatást, Yildirim pedig bejelentette, hogy nyert.

Bár Imamoglu április közepén a nem hivatalos eredmény értelmében átvette megbízólevelét, az YSK határozatának következtében visszavették tőle, a belügyminisztérium pedig helyettesi tisztségben ideiglenesen Isztambul tartomány kormányzójának, Ali Yerlikayának adta át a pozíciót. Az YSK hivatalos magyarázatában a jogosulatlanul kijelölt számlálóbizottsági elnököket és az érvénytelen számlálólapokat nevezte meg a lépés fő indokaiként. A testület ugyanakkor csak a főpolgármester személyére vonatkozó eredményt tekintette semmisnek, a 39 kerületi polgármesterre, valamint a városi tanács összetételére vonatkozót nem.

Isztambulban, ahol mintegy 10,5 millió a választásra jogosultak száma, a hivatalos végeredmény alapján Imamoglu március 31-én 13 ezer 729 szavazattal előzte meg Yildirimet 15 évnyi kormánypárti vezetés után.

Yildirim egykor az ország közlekedésügyi minisztere, miniszterelnöke és házelnöke is volt. Imamoglu korábban a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) színeiben Isztambul Beylikdüzü városrészének polgármestereként tevékenykedett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!