Az Izlandi amazon nyerte az Európai Parlament Lux filmdíját

Külföld, 2018.11.14

Benedikt Erlingsson filmje, az Izlandi amazon (Woman at War) nyerte az Európai Parlament 12. Lux filmdíját - jelentette be Antonio Tajani, az EP elnöke Strasbourgban szerdán.

Az elnök elmondta, hogy az izlandi rendező energikus és életigenlő filmet készített egy zenetanárnő és környezetvédelmi aktivista kettős életéről.

Az izlandi-francia-ukrán koprodukcióban készült film egy határozott asszonyt mutat be, akinek az a szándéka, hogy minden nehézség ellenére, egyedüli nőként megváltoztassa környezetét. Az egyik legalapvetőbb európai feladatról beszél, amely szerint sürgősen fel kell lépni a Föld és a természet védelme érdekében - közölte az EP elnöke.

"Az, hogy hogyan élünk, sok esetben választás kérdése. Fel kell lépnünk a környezet védelmében, mert a fellépés azt jelenti, hogy szolidárisak vagyunk azokkal az emberekkel, akiknek a klímaváltozás súlyos következményeit el kell viselniük" - húzta alá Tajani.

Benedikt Erlingsson fanyar humorú komédiája Cannes-ban debütált. Főhőse egy ötvenes éveiben járó kórusvezető nő, aki elszántan szabotálja a helyi alumíniumgyár környezetkárosító működését, hogy megóvja az érintetlen izlandi tájat. Amikor egy nap híreket kap az örökbefogadási hivataltól, választania kell egyéni boldogsága és közjónak vélt céljai között. A filmet október 4-én mutatták be Magyarországon, a Cirko Film Kft. forgalmazásában.

A LUX filmdíj idei döntősei között volt a szerb Mila Turajlic A másik oldal című, szerb-francia-katari koprodukcióban készült dokumentumfilmje, amely egy család történetén keresztül mutatja be az ország demokráciáért folytatott küzdelmét, valamint Wolfgang Fischer osztrák rendező Styx című filmje, amely a menekültválságot dolgozza fel egy vitorlázónő morális vívódásán keresztül. Ez utóbbi alkotás a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon debütált, ahol három elismerést is nyert, köztük az Ökumenikus Zsűri Díját.

"A három döntős Európa szempontjából három kulcsfontosságú témával foglalkozik: a szélsőséges nacionalizmus veszélyeivel, a környezet védelmének sürgősségével és a migrációs válságra adandó a koherens és tartós válasszal. A témájukban és műfajukban eltérő alkotások egy fontos jellemzőben megegyeznek: mindhárom erős nők történetét meséli el, akik eltökéltek a dolgok megszokott menetének megváltoztatása mellett" - tette hozzá az EP elnöke.

A Lux filmdíj az Európai Parlament filmművészeti díja, amelyet minden évben olyan fontos politikai vagy társadalmi kérdésekre reflektáló filmnek ítélnek oda, amelyek Európa kulturális sokszínűségéről, az európaiak életéről és identitásáról szólnak. Az európai filmek népszerűsítése mellett az elismerés kiemelt célja, hogy a nyertes alkotásokat eljuttassa az Európai Unió mind a 28 tagállamába, és összesen 24 nyelven feliratozva az érdeklődők széles köre számára elérhetővé tegye.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!