Az Ökumenikus Segélyszervezet elindította Kárpátalján idei őszi-téli segélyakcióját

Külföld, 2018.10.02

Elindította kedden Beregszászon az Ökumenikus Segélyszervezet idei őszi-téli segélyakcióját, amelynek keretében a városban és környékén több száz, nehéz körülmények között élő sokgyermekes családot, egyedülálló nyugdíjast téli tüzelővel, tartós élelmiszerekkel, az idős betegeket orvosi segédeszközökkel látja el, valamint támogatási programot indít a rászoruló kismamák és fiatal anyák részére.

Az év végéig tartó segélyakció kapcsán Gerevich János, az Ökumenikus Segélyszervezet kárpátaljai és ukrajnai kirendeltségének vezetője az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a segélyszervezet a korábbi évekhez hasonlóan a hideg idő beköszöntével téli tüzelő és tartós élelmiszerek osztásába kezd Beregszászon és a hozzá tartozó járásban. Hozzátette, az elkövetkező időszakban - a múlt évhez hasonlóan - legalább 200 rászoruló család és egyedülálló nyugdíjas kap egyenként fél tonna biobrikettet. Ugyancsak elkezdődik - folytatta - az egyenként 10 ezer forint értékű, tartós élelmiszereket tartalmazó csomagok és higiénés eszközök eljuttatása a nehéz körülmények között élőkhöz. Gerevich János azt is elmondta, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet Biztos kezdet elnevezéssel rászoruló kismamákat és fiatal anyákat támogató programot indított, amelynek keretében a segélyszervezet védőnője felkeresi a beregszászi kórházakat, hogy kiderítse, kik szorulnak szociális segítségre. Szavai szerint a program részeként a segélyszervezet beregszászi irodája mellett létrehoztak egy kismamaközpontot, ahol a fiatal anyákkal és gyermekeikkel foglalkoznak, egyebek mellett ételt és pelenkákat kapnak, és a kicsik játszási lehetőséget is kapnak. A szakember közölte, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet 500 ezer forintnyi orvosi segédeszközzel, a többi között pelenkákkal, sztómazsákokkal támogatja az idős betegeket ápoló beregszászi szociális otthont. A kirendeltség-vezető kifejtette, hogy a támogatásban részesülők kiválasztása - a beregszászi városi önkormányzat szociális osztályának a közreműködésével - a rászorultság elve alapján történik: kis jövedelemmel rendelkezők, kisnyugdíjból élők, rokkant gyermeket nevelők és sokgyermekes családok részesülnek a segélyekben. Megjegyezte, mivel a támogatottak között sok az idős és egyedülálló rászoruló, további segítségként az Ökumenikus Segélyszervezet vállalta a tüzelőanyag és élelmiszercsomagok házhoz szállítását is. Emlékeztetett arra, hogy az idei évben eddig több mint 2600 élelmiszer- és higiénés csomagot, valamint 100 tonna biobrikettet osztott ki az Ökumenikus Segélyszervezet Kárpátalján, a gyermekfejlesztő és családokat segítő állandó programjai mellett. Azt is elmondta, hogy a múlt évben a segélyszervezet munkatársai több mint 1600 címet kerestek fel a Beregszászi és a Nagyszőlősi járásokban. Gerevics János nagyon fontosnak nevezte, hogy szeptember közepén 20 napos pénzadománygyűjtő kampányt indított az Ökumenikus Segélyszervezet a kárpátaljai rászorulók megsegítésére. Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a 1353-as adományvonal tárcsázásával hívásonként 250 forinttal támogatták a rászorulókat Kárpátalján.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!