Az olasz püspöki kar vállalta a Szicíliában kikötött migránsok elhelyezését

Külföld, 2019.06.07

Az olasz katolikus egyház intézményei fogadják be annak a 62 fős migránscsoportnak a tagjait, akik egy olasz kereskedelmi hajó fedélzetén érkeztek pénteken a szicíliai Pozzallo kikötőjébe - közölte az olasz belügyminisztérium.

A Földközi-tengeren csónakon átkelő migránscsoportnak a máltai hatóságok nyújtottak segítséget a szigetországhoz tartozó tengeri zónában csütörtök este.

Eredetileg valamivel több mint száz emberről volt szó, ezért Málta egyenesen Rómához fodult a mentési művelet közös koordinálására. A római belügyi tárca a migránscsoporthoz legközelebb haladó Asso25 olasz kereskedelmi hajót utasította 62 személy fedélzetre vételére. Az Asso25 a szicíliai Pozzallo kikötőjébe szállította őket.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter közleményben hangsúlyozta, hogy ez a Máltával közös mentési művelet bizonyítja, hogy Róma nem hátrál meg az emberéletek mentésétől, és együttműködik más országokkal. Hozzátette: a római kormány nem utasítja el a nem hatósági hajók segítségét sem, mint például az Asso25, azzal a feltétellel, hogy hatósági parancsot követnek.

Matteo Salvini megjegyezte, egyedül az Európai Unió nem segít, amely ismételten magára hagyta Máltát és Olaszországot.

A Pozzallóban partot ért migránsokat a helyi regisztrációs központban (hot spot) azonosítják, amely öt hónap óta üresen állt a bevándorlók érkezésének hiánya miatt. Befogadásukat az olasz püspöki kar (Cei) vállalta. A Cei fogadott be ötven férfit a június másodikán Genovába érkezett száz fős csoportból is.

Az olasz belügyminisztérium adatai szerint év eleje óta több mint 1800 migráns kötött ki az olaszországi partokon, 2017-ben ugyanezen időszakban több mint 61 ezren érkeztek, tavaly majdnem 14 ezren.

(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!