Az amerikai kormány munkavállaláshoz kötné a szegényeknek járó Medicaid egészségbiztosítást

Külföld, 2018.01.11

Az amerikai kormány arra készül, hogy munkavállaláshoz kösse a szegény rétegeknek alanyi jogon járó Medicaid egészségbiztosítást.

Az egészségügy és emberi források minisztériumának kebelében működő Medicaid-főigazgatóság (amelyhez az időskorúakat segítő Medicare-ellátás is tartozik) csütörtökön körlevélben értesítette a szövetségi államok Medicaid-igazgatóságait arról, hogy egyelőre kísérleti jelleggel munkavállaláshozvagy közösségi munkához köthetik a Medicaid-ellátást.

Az 52 évvel ezelőtt létrehozott Medicaid-program eddig feltételek nélkül járt a szegény rétegeknek, s bár a republikánusok régóta szorgalmazták, hogy valamilyen feltételeket mégis szabjanak a biztosításához, eddig soha nem sikerült megváltoztatni ezt az alanyi jogon járó ellátást. Seema Verma, a Trump-kormány Medicaid-Medicare főigazgatóságának (CMS) vezetője beiktatása pillanatában világossá tette, hogy a kormány támogat minden olyan tagállami javaslatot, amely feltételhez köti a Medicaid megadását. Mintegy tucatnyi, republikánus kormányzó irányította szövetségi állam ugyanis már régóta ezt szorgalmazta.

A Mecicaid -program a legnagyobb kormányzati biztosítási program, több mint 70 millió embert érint, azaz minden ötödik amerikait.

A mostani körlevélben megfogalmazott irányelvek munkavállaláshoz, vagy munkavállaláshoz szükséges képzésben történő részvételhez kötnék a munkaképes szegények Medicaid-biztosításának fenntartását.

Demokrata és liberális jogvédő csoportok már korábban jelezték, hogy ha életbe lép egy ilyen szabályozás, azonnal bírósági úton támadják meg. Azzal érvelnek, hogy a Medicaid egészségügyi program munkavállaláshoz kötése nem segíti céljai megvalósítását, sőt, alkalmasint még alá is áshatja ezt. "A Trump-kormányzat azzal, hogy lehetővé teszi szövetségi államoknak a kártékony munkavállalási kötelezettséget, a sebezhető amerikaiak millióinak életét támogató rendszert sodorja veszély" - fogalmazott máris kiadott közleményében Frank Pallone, demokrata párti képviselő, a képviselőház energetikai és kereskedelmi bizottságának tagja. A Trump-kormány viszont teljesen másként vélekedik erről. Seema Verma csütörtökön - Pallone állásfoglalása után - szintén közleményt adott ki, amelyben leszögezte: "a Medicaidnek rugalmasabbnak kell lennie, hogy a szövetségi államok hatékonyabban biztosíthassák az érintett rétegek szükségleteit".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!