Az amerikai sajtóban megkérdőjelezik a Trumpról szóló könyv szerzőjének hitelességét

Külföld, 2018.01.05

Az amerikai sajtóban sok újságíró megkérdőjelezte a Donald Trump elnökről szóló és pénteken a boltokba került könyv szerzőjének, Michael Wolffnak a hitelességét.

A Trump elnöksége első évét igen kritikusan szemlélő könyv szerzője pénteken interjút adott az NBC televízió reggeli műsorának és azt állította, hogy a könyvhöz beszélgetést készített az elnökkel, aki hozzá is járult az elmondottak megjelentetéséhez. A műsorban a szerző többek között arról beszélt, hogy Donald Trump környezetében a családtagok és a tanácsadók egyaránt "megkérdőjelezik az intelligenciáját és alkalmasságát az elnöki hivatalra".

Az amerikai sajtóban azonban egyre több újságíró kérdőjelezi meg magának Wolffnak a szavahihetőségét. Steven Rattner, aki a korábbi amerikai elnök, Barack Obama tanácsadója volt az autóipar talpra állításának ügyeiben, Twitter-bejegyzésben tudatta: "lehet, hogy (Steve) Bannon (az elnök volt stratégiai főtanácsadója) mondott néhány dolgot, de azért emlékeztessünk arra, hogy Wolff egy elvtelen, kitalációkat író ember". Joe Nocera, a Bloomberg hírügynökség újságírója szintén kétségeit hangoztatta. "Kiváncsi vagyok rá, hogy hányan beszéltek vele bizalmasan, majd ő engedély nélkül nyilvánosságra hozta, amit mondtak. Soha nem különösebben törődött azzal, hogy kiadja a forrásait" - fogalmazott Twitter-bejegyzésében Nocera.

Akadnak védelmezői is a szerzőnek. Például Janice Min, a Hollywood Reporter című lap társelnöke, aki szerint a könyvben leírt egyik epizód színigaz, mert ő is tanúja volt. A könyvrészlet Steve Bannon és Roger Ailes, a Fox televízió néhai vezetője közötti beszélgetést ír le egy manhattani partin. A Reuters brit hírügynökség munkatársa, Jonathan Weber arról írt mikroblog-bejegyzést, hogy ő korábban "soha nem kételkedett Wolff munkáiban". A Politico című lap megkereste Michael Wolffot, aki azonban nem akart reagálni a róla szóló információkra. A Politico azt írta, hogy Wolffnak, aki a manhattani hatalmi elit régi krónikása, "korábban azokkal a vádakkal kellett szembenéznie, melyek szerint tudósításaiban és könyveiben lazán bánik a tényekkel és nem tartja tiszteletben a hírforrásokra vonatkozó alapvető elvárásokat". A lap felidézi a baloldali New Republic című lap 2004-ben Wolffról írt portréját, amelyben azt írták, hogy Michael Wolff "nem annyira rekreálta, mint megkreálta írásaiban a történéseket". A Tűz és düh: Trump Fehér Háza belülről (Fire and Fury: Inside the Trump White House) című könyv - amelyből szerdán már részleteket közölt a New York Magazine - szerda óta a fő téma a Fehér Ház sajtótájékoztatóin is. A Steve Bannon közreműködésével készült könyv többek között azt állítja, hogy a washingtoni Fehér Házban káosz uralkodik. Bannon egyebek között azt mondta Wolffnak a könyv szerint, hogy Trump soha nem számított a választási győzelemre, csupán azzal kalkulált, hogy elnökjelöltsége sokat használ majd üzleti ügyeinek. Bannon "árulásnak" nevezte, hogy Trump veje, Jared Kushner és legidősebb fia, ifjabb Donald Trump oroszokkal tárgyalt a választási kampány idején. Bannon szerint az orosz beavatkozást és az esetleges összejátszást vizsgáló Robert Mueller különleges ügyész a fián keresztül fogja sarokba szorítani az elnököt, mert az ifjabb Donald a gyenge láncszem, s össze fog roppanni a nyomás alatt.

Sarah Huckabee Sanders szóvivő csütörtökön leszögezte, hogy a könyv "teljes egészében a fantázia műve és tele van pletykával". Donald Trump élesen elhatárolódott Steve Bannontól és jogi elégtételt helyezett kilátásába. Az elnök megpróbálta betiltatni a könyvet, de nem járt sikerrel.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!