Bécsi tenisztorna - Fucsovics a nyolcaddöntőben búcsúzott

Külföld, 2019.10.23

Fucsovics Márton a nyolcaddöntőben fejezte be szereplését a 2,4 millió euró (770 millió forint) összdíjazású bécsi keménypályás férfi tenisztornán.

A világranglistán 67. helyezett magyar játékos - aki a selejtezőből jutott a főtáblára - hétfőn az olasz Lorenzo Sonegót győzte le két szettben, szerdán pedig Karen Hacsanov ellen lépett pályára.

A 43 percig tartó első játszmában Fucsovics 1:2-es állásnál elvesztette adogatójátékát, de rögtön visszabrékelt, majd egyenlített. A folytatásban viszont a nemzetközi rangsorban 9. orosz volt pontosabb, 4:3-as vezetésénél megint elvette a magyar teniszező szervajátékát, így csakhamar szettelőnybe került.

A második szakaszban Fucsovics kezdett jobban, 4:1-re ellépett, és egy nagyon hosszú gémben többször is közel állt ahhoz, hogy újabb brékkel 5:1-re alakítsa az állást, végül 56 perc alatt 6:4-gyel egyenlített.

A harmadik szettben folytatódott a kiegyenlített küzdelem, több játék is nagyon hosszúra nyúlt, végül a magyar teniszező 4:1-es hátrányban 38 perc elteltével feladta a küzdelmet.

A 27 éves Fucsovics csaknem háromhetes kihagyás után ezen a viadalon tért vissza, miután felgyógyult részleges izomsérüléséből.

Tavaly ugyanitt a negyeddöntőig jutott.


Eredmények (a viadal honlapjáról):

nyolcaddöntő:

-------------
Hacsanov (orosz, 2.)-Fucsovics 6:3, 4:6, 4:1-nél Fucsovics feladta


korábban:
Berrettini (olasz, 3.)-Dimitrov (bolgár) 7:6 (7-5), 7:6 (7-1)


1. forduló (a 16 közé jutásért):
Monfils (francia, 4.)-Novak (osztrák) 2:6, 7:5, 6:3
Kukuskin (kazah)-Coric (horvát, 8.) 6:4, 6:4
Carreno (spanyol)-Shapovalov (kanadai) 6:3, 7:5
Querrey (amerikai)-Mannarino (francia) 6:3, 6:4
Rubljov (orosz)-Bublik (kazah) 6:1, 6:7 (3-7), 7:6 (8-6)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!