Bejelentette indulását a német CDU elnöki tisztségéért két újabb ismert politikus

Külföld, 2020.02.25

Bejelentette indulását a legnagyobb német kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségéért kedden két újabb vezető politikus, Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai tartományi miniszterelnök és Friedrich Merz, a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának korábbi vezetője.    

Így már három ismert politikusról tudható, hogy versenybe száll a CDU április 25-re meghirdetett elnökválasztó kongresszusán. Elsőként - egy héttel korábban - Norbert Röttgen, a Bundestag külügyi bizottságának vezetője jelenttette be indulását.

A két újabb induló ugyanúgy Berlinben, nemzetközi sajtótájékoztatón ismertette terveit, mint Norbert Röttgen, akinek elemzők szerint a legkisebb esélye van a győzelemre. Először Armin Laschet tartotta meg tájékoztatóját, majd Friedrich Merz.

Számos szakpolitikai kérdésben hasonló programot vázoltak fel, és egyaránt hangsúlyozták, hogy csak a CDU - és a CSU - alkalmas az "ökonómia és az ökológia" együttes képviseletére, vagyis eredményes gazdaságpolitikára és klíma-, illetve környezetvédelmi politikára.

Markáns különbségek társadalompolitikai kérdésekben, főleg a bevándorlással és a menekültüggyel kapcsolatban mutatkoztak a két jelölt között.

Armin Laschet az előző, 2018-as elnökválasztás egyik indulójával, Jens Spahn egészségügyi miniszterrel lépett fel. Hangsúlyozta, hogy egyesíteni akarja a pártot, és ennek jegyében győzelme esetén elnökhelyettesnek javasolja Spahnt.

Hozzátette, hogy míg Merz a CDU/CSU-tól jobbra álló ellenzéki párt, az Alternatíva Németországnak (AfD) minden második szavazójának elhódításával akarja megerősíteni a CDU-t, ő a politikai közép minél több szavazójának megnyerésére törekszik. Mint mondta, az AfD szavazóbázisának megfelezése igen kívánatos cél, de a politikai verseny nemcsak a széleken, hanem középen is zajlik.

Armin Laschet kiemelte, hogy nem fordulhat elő többé a menedékkérők olyan tömeges és ellenőrizetlen beáramlása, mint 2015-ben, és következetesen érvényesíteni kell a zéró toleranciát a bűnözőkkel szemben, de Németországnak ennek ellenére toleráns, és a világra nyitott országnak kell maradnia.

Merz aláhúzta, hogy a kancellár, Angela Merkel támogatójaként számon tartott Armin Laschet a folyamatosságot, ő pedig a megújulást képviseli. Kiemelte, hogy nem jobbra tolni akarja a pártot, hanem szélesíteni kívánja bázisát, vonzóbbá akarja tenni a konzervatív és a liberális szavazóknak. Mint mondta, az a célja, hogy a CDU modern, "digitális" néppárt legyen, a múltba révedés helyett a jövőbe tekintsen, és a 21. század kihívásaival foglalkozzon.

A politikus igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy a bevándorlók körében megmutatkozó bűnözés és a nemzeti határok védelme ügyének előtérbe helyezésével, hangsúlyosabb tematizálásával kívánja-e feltartóztatni a szélsőjobboldali tendenciákat.

Kifejtette: továbbra is sújtja Németországot az illegális bevándorlás, amelyet jobban ellenőrzés alá kell vonni, és az ország határának védelmével kell megfékezni, ha nincs más lehetőség. Megjegyezte: "ha egy kormány elveszíti az ellenőrzést a bevándorlás felett, nem csodálkozhat, ha az emberek bizalmát is elveszíti".

Hozzátette, hogy a szélsőjobboldal erősödése mellett az is tűrhetetlen, hogy egyre több olyan városrész, településrész van Németországban, ahol "hatályon kívül helyeződik a jogállam".

Friedrich Merz arról is szólt, hogy nem kíván elnökhelyettesként tevékenykedni, ha Armin Laschet nyeri meg a választást az áprilisi kongresszuson. "Nyerésre játszom, nem helyezésre" - fogalmazott.

Azzal kapcsolatban, hogy Armin Laschet az ugyancsak lehetséges elnökjelölt Spahn támogatásával indul, azt mondta, hogy ezt a megoldást a "való életben" a versenytársak gyengítését célzó kartellezésnek lehetne nevezni. Újságírói kérdésre pontosított, kifejtette, hogy az "üzleti életre" gondolt, és a politikailag legitimnek tartja a Laschet-Spahn összefogást.

Kiemelte, hogy ugyan egyedül indul az elnökválasztáson, de mindig is csapatjátékos volt, és győzelme esetén egy női politikust javasol majd főtitkárnak.

Norbert Röttgen hasonló kezdeményezést tett, a vetélytársak tájékoztatói közben a Twitteren közölte, hogy "csapatának" második tagja egy nő lesz.

A CDU távozó elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer hétfőn, a párt vezető testületeinek berlini ülése után jelentette be, hogy április 25-én rendkívüli elnökválasztó kongresszust tartanak a fővárosban.

Közölte: a napokban tárgyalt három lehetséges elnökjelölttel, akik megígérték, hogy még a héten nyilvánosan bejelentik szándékukat, ha úgy döntenek, megpályázzák a tisztséget.

Azt is megígérték, hogy a választás eredményétől függetlenül tevékenyen részt vesznek a párt munkájában a kongresszus után is.

További követelmény valamennyi jelölttől, hogy álljon készen a jó együttműködésre a CDU/CSU Bundestag-frakciójával, valamint a pártszövetség és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) által alkotott, Angela Merkel vezette kormánykoalícióval, amelynek munkája a következő, 2021 őszére ütemezett Bundestag-választásig tart - mondta Annegret Kramp-Karrenbauer.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!