Békülést szorgalmaz Peking és Washington között a kínai külügyminiszter

Külföld, 2020.07.09

Békülést sürgetett csütörtökön Peking és Washington között Vang Ji kínai külügyminiszter, aki szerint a két ország kapcsolatai az elmúlt negyven év legnehezebb kihívásával állnak szembe.

A kínai külügyi tárca vezetője aggasztónak találta, hogy a világ legfontosabb bilaterális kapcsolata a legsúlyosabb kihívásokkal néz szembe az 1979-es diplomáciai kapcsolatfelvétel óta. Vang erről csütörtökön egy, a kínai-amerikai kapcsolatokról szóló fórumon videókapcsolaton keresztül elmondott beszédében ejtett szót.

"Kína politikája az Egyesült Államokat illetően nem változott, és még mindig az a szándéka, hogy őszintén fejlessze a kínai-amerikai kapcsolatokat" - fogalmazott. A külügyminiszter szerint a két országnak több párbeszédre van szüksége a kellemetlenségek megelőzésére, és hangsúlyozta: Kína készen áll folytatni a felfüggesztett tárgyalásokat, ha erre az Egyesült Államok is hajlandóságot mutat.

A felek június közepén Hawaiin egyeztettek, és bár a kínai sajtó konstruktívnak nevezte a megbeszélést, az nem vezetett előre a hónapok óta élesedő feszültségek enyhítésében. A kínai oldalt képviselő Jang Csie-csi, a kínai Központi Külügyi Bizottság vezetője az amerikai kormányzat Hongkongot, Hszincsiangot és Tajvant illető lépéseit kifogásolta. Jang Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel folytatott megbeszélésén reményét fejezte ki, hogy az amerikai fél közeledik a kínai félhez, és a két ország kapcsolatait harmonikus és stabil pályára tereli vissza, ugyanakkor aláhúzta, hogy Kína eltökélten védelmezi saját szuverenitását és fejlődési érdekeit.

Vang Ji csütörtöki beszédében arra tett javaslatot, hogy kínai és amerikai agytrösztök három listát állítsanak össze - egyet a két ország által kezelhető bilaterális és globális problémákról, egy másikat azokról a vitás kérdésekről, amelyeket megbeszéléseken át orvosolhatnak, és egy utolsót a megoldhatatlan ügyekről. A tárcavezető szerint ezáltal minimalizálhatóak lennének viták negatív hatásai, és a kérdéseket közös nevezőről kiindulva, de a különbségek elfogadása mellett kezelhetnék.

Vang úgy vélekedett: az Egyesült Államokban egyesek ideológiai előítéletektől vezérelve "ellenfélként", sőt, akár "ellenségként" tekintenek Kínára, és minden lehetőséget megragadnak arra, hogy akadályozzák Kína fejlődését, és akadályt gördítsenek a két ország közötti kapcsolatok elé. Hangsúlyozta: a kínai-amerikai kapcsolatok azonban nem csupán a két ország népeinek érdekeit szolgálják, hanem a világ és az emberiség jövője szempontjából is komoly jelentőséggel bírnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!