Belgiumban rendkívüli rendőri akció kezdődött drogkereskedő szervezett bűnözői csoportok felszámolására

Külföld, 2021.03.09

Rendkívüli, több mint 1200 rendőr részvételével zajló akció kezdődött Belgiumban kábítószer-, különösen kokainkereskedelemmel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolására - közölte a helyi média kedden.

Az ország legnagyobb nemzetközi kikötője, Antwerpen ügyészsége arról adott tájékoztatást, hogy a hajnalban kezdett akció az eddigi legnagyobb összehangolt és a legtöbb rendőr bevonásával végzett művelet Belgiumban. A razzia során már legkevesebb 200 házkutatást tartottak, nagyjából egy időben.

A művelet a kábítószer-kereskedelemmel, különösen a kokain értékesítésével foglalkozó, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező szervezett bűnözői csoportok felderítését és felszámolását célozza - közölték.

A La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap kedd délután az illetékes antwerpeni ügyész tájékoztatására hivatkozva azt közölte, hogy az egész országra, de különösen az észak-belgiumi Antwerpen és az ország észak-keleti részében található Limburg tartományokra kiterjedő művelethez a nap folyamán további rendőri egységek csatlakoztak, így közel 1500 rendőr vett részt benne. Az összehangolt művelet során 48 embert állítottak elő, és több mint 1,2 millió euró készpénzt lefoglaltak.

Hozzátették, az átfogó akció nem csak a drogkereskedőket, hanem a velük együttműködő, pénzmosással foglalkozó bűnözőket, valamint a bűnelkövetést megkönnyítő, a csempészeket információkkal ellátó segítőket is célozta.

Naponta több száz óceánjáró hajón több ezer konténer érkezik a tengerentúlról Antwerpen kikötőjébe. A kokainkereskedelem szempontjából a belga kikötőváros Európa egyik fő bejáratának számít. A városban és a kikötőben folytatott drogkereskedelem gyakran vezet erőszakhoz, bűnözői csoportok közötti fegyveres összetűzésekhez. Tavaly Belgiumnak további három ország illetékes hatóságaival együttműködve, egy Antwerpenben talált, 2,8 tonna kokaint tartalmazó konténer lefoglalását követően sikerült felszámolnia egy kábítószer-kereskedő hálózatot. Idén, február második felében az antwerpeni kikötőben 7,2 tonna kokaint foglaltak le a helyi hatóságok. Ennek értéke több milliárd euró.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!