Bíróság kötelezte Belgiumot egy nő és gyerekei hazaszállítására Szíriából

Külföld, 2019.10.31

Belgiumnak haza kell szállítania egy állampolgárát és két gyerekét Szíriából egy brüsszeli bíróság elsőfokú ítélete értelmében - közölte csütörtökön a család ügyvédje a belga sajtó jelentései szerint.

Nicolas Cohen arról számolt be, hogy az államnak 75 napja van hazaszállítani a 23 éves nőt és a két gyereket, akik tavaly február óta a szíriai kurd erők által ellenőrzött táborban vannak. Az egyik gyerek már ott született. Hozzátette: a törvényszék döntésében nagy szerepet játszottak a két gyerek érdekei, és rámutatott, hogy az államnak eleget kell tennie jogi kötelezettségeinek.

A belga média azt közölte, hogy a fiatal nő 2015 januárjában utazott Szíriába, hogy csatlakozzon apjához, aki korábban az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat tagja volt, majd belépett az Iszlám Állam nevű terrorszervezetbe. Később azt mondta, hogy megbánta a döntését, és Belgiumban szeretne bíróság elé állni.

A belga belügyi válságközpont (OCAM) adatai szerint Szíriában és Irakban 55 belga származású vagy kötődésű dzsihadistáról és 69 gyerekről tudni.

Az Európai Bizottság szerint összesen 600-650 olyan gyerek tartózkodik szíriai büntetőtáborokban, akiknek legalább az egyik szülője uniós állampolgár.

"Az ott születettek többsége nagyon fiatal, legfeljebb hatéves" - mondta Julian King biztonsági unióért felelős EU-biztos, a helyzet áldozatainak nevezve ezeket a gyerekeket, és mielőbbi hazaszállításukat sürgetve.

Ronald Gidwitz, az Egyesült Államok brüsszeli nagykövete egy friss lapinterjúban felszólította a belga kormányt, vigye haza a belga dzsihadistákat és családtagjaikat Szíriából, és kiemelte, hogy ebben Washington segítséget tud nyújtani. Elmondta emellett, hogy országa már kihallgatott a táborokban nagyjából ötven belga milicistát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!