Bírósági eljárást indítottak az Európai Bizottság döntése ellen a Minority SafePack kezdeményezői

Külföld, 2021.03.24

Az Európai Unió Bíróságán indított eljárást a Minority SafePack (MSPI) kezdeményező bizottsága az Európai Bizottság (EB) elutasító döntése ellen - tudatta szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

Az EB január 15-én közölte, hogy nem irányoz elő új jogi aktusokat a kisebbségi jogok európai uniós kodifikációját szolgáló MSPI európai polgári kezdeményezés kilenc pontja kapcsán. Az MSPI kezdeményező bizottsága - amelyet Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) korábbi elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke vezet - jogi és procedurális hiányosságokra hivatkozva kérte most az EB-határozat megsemmisítését.

"Amellett, hogy a bizottság döntésével hátat fordított a több mint egymillió aláírónak, Európa ötvenmilliónyi, kisebbségben élő polgárának és az Európai Parlament háromnegyedes többségének, jogi kötelességét sem teljesítette. Az uniós törvényszéknek benyújtott részletes dokumentációban a jogi és procedurális hiányosságokra világítunk rá, és a döntés megszületéséig, amely akár másfél-két évig is elhúzódhat, folytatjuk munkánkat az uniós kisebbségvédelmi törvények megszületéséért" - idézte Vincze Loránt RMDSZ-es EP-képviselőt, az MSPI európai aláírásgyűjtését koordináló FUEN elnökét az RMDSZ közleménye.

A kereset beterjesztői eljárási hibának tartják, hogy az EB nem indokolta meg kellőképpen az MSPI több pontjára adott elutasító válaszát: a kilenc javaslat közül hét esetében nem tett eleget az indokolási kötelezettség követelményeinek.

A bizottság nem vette figyelembe és elmulasztotta megválaszolni az MSPI képviselőinek szóbeli észrevételeit és magyarázatait, amelyek a bizottsággal folytatott találkozón és az Európai Parlamentben tartott nyilvános meghallgatáson hangzottak el, illetve amelyeket írásban is benyújtottak a bizottságnak.

Az MSPI kezdeményező bizottsága és a FUEN képviselői úgy vélekednek, hogy az általuk felhozott érvek lehetővé teszik az európai bizottsági döntés semmissé nyilvánítását.

A Minority SafePack egy 2013-as európai polgári kezdeményezés, amelynek bejegyzését az Európai Bizottság ugyanabban az évben elutasította, mert úgy ítélte meg, hogy a javasolt szabályozást tagállami szinten kell megvalósítani. Ezt a döntést a FUEN megtámadta az uniós bíróságnál, amely 2017-ben a felpereseknek adott igazat, így az EB regisztrálta a kezdeményezést.

A kezdeményezés szervezői sikeresen összegyűjtötték a megfelelő mennyiségű - több mint egymillió, hét tagállamból származó - aláírást. Az EB elutasító határozata azt sem vette figyelembe, hogy az Európai Parlament múlt decemberben nagy többséggel szavazta meg a kisebbségvédelmi kezdeményezés támogatására irányuló állásfoglalást.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!