Bírósági ítélet következtében elveszíti tisztségét Nyakó József, Érmihályfalva polgármestere

Külföld, 2022.05.12

A Legfelsőbb Bíróság szerdai jogerős ítélete szerint összeférhetetlenség állt fenn Nyakó József érmihályfalvi polgármesteri tisztsége és a vállalkozásában betöltött vezetői szerepe miatt a 2012 és 2014 közötti időszakban, ezért a partiumi település elöljárója elveszíti tisztségét - közölte csütörtökön a Maszol.ro portál.

Nyakó József tíz éve tölti be a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben a magyar-román határon fekvő, mintegy tízezer lakosú, 82,5 százalékban magyarok lakta kisváros polgármesteri tisztségét. A portálnak elmondta: azért került összeférhetetlenségi helyzetbe, mert tíz évvel ezelőtt a könyvelője nem iktatta a cégbíróságon azt a határozatot, amelyben rögzítették a vállalkozásából történt kilépését. Ezért az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) eljárást indított ellene, amely a szerdán kihirdetett jogerős ítélettel végződött.

A jogi procedúra szerint a legfelsőbb bíróságnak hivatalosan is közölnie kell határozatát az érmihályfalvi önkormányzat jegyzőjével és a Bihar megyei prefektussal. Ezt követően a kormánymegbízottnak hatvan nap áll a rendelkezésére ahhoz, hogy visszavonja Nyakó József polgármesteri mandátumát. Ezt követően a jelenlegi alpolgármester, Karsai Attila veszi át a polgármesteri teendők ellátását.

A 68 éves Nyakó József időközben elérte a nyugdíjkorhatárt. Kijelentette: a tisztségtől megválik, de továbbra is aktív kíván maradni a közéletben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!